A közel-keleti térség konfliktusai a migráció és a terrorizmus formájában közvetlenül fenyegetik Európát is, ezért Izrael támogatása befektetés saját biztonságunkba – mondta Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter a II. Nemzetközi Izrael Párti Csúcson (International Pro-Israel Summit) kedden Budapesten.
Az Alapjogokért Központ által szervezett rendezvényen a miniszter kiemelte, Magyarország számára Izrael biztonsága regionális és globális biztonsági kérdés, és Magyarország a közel-keleti stabilitás egyik legfontosabb szereplőjeként tekint Izraelre.
Izrael Magyarország stratégiai partnere, ez a partnerség pedig kölcsönös tiszteleten, mély történelmi, kulturális és emberi kapcsolatokon, egyre szélesedő gazdasági együttműködésen, közös értékeken és kölcsönös érdekeken alapul – mutatott rá a miniszter. Jó lenne, ha a kapcsolatok békés és stabil körülmények között erősödhetnének tovább – tette hozzá.
Bóka János kijelentette, a tavaly októberi „példátlan terrortámadás” után Izrael most a „jogos önvédelemhez fűződő elidegeníthetetlen jogát gyakorolja”.„Izraelnek és népének jogában áll biztonságban élni saját hazájában, és ez a jog nem korlátozható, és nem köthető feltételekhez, de ez a jog kikényszeríthető” – fogalmazott a miniszter.
Bóka János úgy vélekedett, azok, akik el akarják törölni Izraelt a föld színéről, az európai zsidóságot is el akarják törölni.
A miniszter felhívta a figyelmet, hogy az antiszemitizmus Európában nem a múlté, legyőzni pedig csak az élő európai zsidó hagyomány folytonosságának megőrzésével lehet.
Ha Európa hagyja eltörölni évezredes zsidó örökségét, akkor Európa is elveszett – jelentette ki.
Bóka János szólt arról is, hogy Magyarország az Európai Unió Tanácsának soros elnökeként is feladatának tekinti az antiszemitizmus elleni küzdelmet, amely – mint mondta – az európai zsidó élet támogatásával és megismertetésével, valamint Európa zsidó örökségének védelmével lehetséges hatékonyan.
Magyarországon a zsidó élet és kultúra mély gyökerekkel rendelkezik, sokszínű, organikusan fejlődik, a magyarság szerves része, és ezt az értéket szeretné Magyarország példaként Európa elé állítani – hangsúlyozta a miniszter.
Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója azt hangoztatta, hogy Magyarország a legbiztonságosabb hely ma Európában a zsidóság számára, a magyar jobboldal Izrael legszorosabb szövetségese, és Magyarország minden nemzetközi fórumon kiáll Izrael mellett.
Magyarország azért lett Izrael „őszinte és következetes barátja”, mert Izrael ugyanazért az életmódért küzd, amelyet Magyarország is képvisel, mindkét ország a szuverenitást és az igazságos békét keresi – hangoztatta a főigazgató.
A terroristák és a baloldal azért támadja Izraelt, mert létezik, mert több évezredes múltra visszatekintő nemzeti mivolta az iszlamista dzsihadisták és a „Woke-szekta” számára egyaránt kihívást jelent – mondta Szánthó Miklós.
Hozzátette, a globalista baloldal pedig ugyanazt a veszélyt látja Magyarországban, mint Izraelben: egy olyan országot, amely „a hit és a nemzet oszlopaira épült”, és ahol a gyermek érték.
A főigazgató azt ígérte, Magyarország igyekszik megakadályozni minden zsidó- vagy Izrael-ellenes törekvést az Európai Unióban és az ENSZ-ben, valamint minden erejével küzd a tömeges migráció ellen, mivel az – mint mondta – közvetlen összefüggésben áll az Európában egyre inkább elhatalmasodó antiszemitizmussal.
Olyan békére van szükség Izraelben, amely garantálja az ország biztonságát, államiságát és függetlenségét – jelentette ki.
Miri Regev izraeli közlekedési miniszter arról beszélt, hogy Magyarország az egyetlen európai ország, amely megértette az iszlám terrorizmus veszélyét, megérti, hogy ez nem csupán politikai konfliktus, hanem az iszlamista Hamász terrorszervezet háborút folytat a nyugati kultúra – a demokrácia, a vallásszabadság, az egyén szabadsága, a szólásszabadság – ellen.
Ez „a jó és rossz közötti harc”, Izraelnek pedig győznie kell az egész nyugati felvilágosult világ érdekében – fogalmazott.
A miniszter kiemelte, Izrael nem akar háborút, azt szeretné, hogy a területén mindenki békében élhessen és gyakorolhassa a vallását, de ha valaki megpróbálja elpusztítani az országot, annak egy olyan eltökélt ellenséggel kell szembenéznie, aki megvédi magát.
Fontos látni, hogy a terrorizmus most ugyan Izraelt támadja, de holnap Párizsban vagy Budapesten is bekövetkezhetnek támadások, mert a terror nem ismer határokat –figyelmeztetett Miri Regev.
A miniszter megemlítette azt is, hogy véleménye szerint az antiszemitizmus új módja az áldozathibáztatás, Izrael hibáztatása a háborúért.
Miri Regev Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök nevében köszönetet mondott Magyarországnak a folyamatos és feltétel nélküli támogatásért, megköszönte továbbá a magyar kormánynak, hogy megtiltja a Hamászt támogató tüntetéseket.
(mti)