Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy tévesek a tűzszünetről szóló hírek, és arra utasította az izraeli hadsereget (IDF), hogy teljes erővel folytassa a harcot Libanonban.
“Ez egy amerikai-francia javaslat, amelyre a miniszterelnök nem is reagált” – közölte a kormányfő hivatala csütörtök délben.
“Az északi harcok mérséklését célzó állítólagos utasításról szóló hírek is ellentétesek az igazsággal, a miniszterelnök arra utasította az IDF-et, hogy teljes erőbedobással, a neki bemutatott tervek szerint folytassa a harcot” – tette hozzá a hivatal.
A főként palesztin lakosságú Gázai övezetben zajló harcokról a miniszterelnök azt mondta, hogy azok “a háború összes céljának eléréséig folytatódnak”.
Netanjahu nyilatkozatát azután tették közzé, hogy a kormány számos minisztere, köztük a Likud párt tagjai is határozottan ellenezték a háromhetes libanoni tűzszünetet célzó amerikai-francia javaslatot.
Többek közt Jiszráel Kac külügyminiszter kijelentette, hogy “északon nem lesz tűzszünet”.
Az ország északi, libanoni határánál fekvő települések vezetői is elutasították a fegyvernyugvást, s azt követelték, hogy a közel egy éve evakuált lakosság visszatérésének feltételeként űzzék a Lítáni folyón túlra az Iránból támogatott libanoni síita milíciát, a Hezbollahot.
“Remélem és hiszem, hogy a kormánynak még erősebben kell folytatnia a háborút, amíg olyan döntés születik, amely végre biztonságot ad az északon élőknek” – mondta Slomi település önkormányzatának vezetője, Gabi Neeman.
Jaír Lapid ellenzéki vezető támogatásáról biztosított viszont egy mindössze hétnapos fegyvernyugvást.
„A Hezbollah ne állítsa helyre parancsnoki és irányítási rendszereit. Nem fogadunk el olyan ajánlatot, amely nem tartalmazza a Hezbollah eltávolítását északi határunkról” – tette hozzá álláspontját az X közösségi hálózaton posztolva.
„Nem szabad előre beleegyeznünk a háromhetes tűzszünetbe, három-négy napos fegyvernyugvást kell kötnünk, és ha ezekben a napokban előrelépés történik a libanoni kormány és a nemzetközi garanciák alapján, akkor továbbléphetünk” – nyilatkozott Jaír Golán, a szociáldemokrata Izraeli Munkapárt elnöke.
Csütörtökön délelőtt a Hezbollah megújította Izrael elleni rakétatámadásait, több tucat rakétát lőttek ki a Haifai-öböl irányába. Az izraeli légierő is folytatta légicsapásait Libanon Bejrúttól északra fekvő részein, Al-Harmel térségében, s a déli tengerparton, Türosz városnál is.
(mti)