Új oktatási program indul a holokauszt bemutatására

Új oktatási programot indít a holokauszt bemutatására az Élet Menete Alapítvány – jelentette be Gordon Gábor, az alapítvány kuratóriumi elnöke.
A kezdeményezést bemutató sajtótájékoztatón Gordon Gábor elmondta, hogy az Európai Unió támogatásával megvalósult Experience History projekt keretében egy utazókiállítást hoztak létre, amellyel a következő másfél évben számos várost felkeresnek.

Az alapítvány “legújabb és eddigi legkülönlegesebb” szemléltető oktatási anyaga az Auschwitz-Birkenau koncentrációs táborok óriás makettjeinek segítségével mutatja be a holokausztot és annak szélesebb kontextusát, illetve a helyi zsidó közösséghez köthető eseményeket – magyarázta Gordon Gábor.

“A projekt elsődleges célja, hogy a Z-generáció a túlélők, az áldozatok és az elkövetők történeteinek felidézésével, informális oktatás keretében szerezhessen információkat a vészkorszakról” – fogalmazott a kuratóriumi elnök, hozzátéve: az Élet Menete Alapítvány 2004 óta mutatja be különböző oktatási projekteken keresztül a holokauszt borzalmait.

Közölte: az oktatási anyagot elsőként Karcagon mutatják be szeptember 18-án, majd ezt követően még ebben az évben ellátogatnak Nyíregyházára, Mátészalkára és Kassára is.

A kiállítás 2025-ös állomásai Székesfehérvár, Érsekújvár, Komárom, Szeged, Szolnok, Debrecen, Kolozsvár, Szatmárnémeti, Nagyvárad, Balassagyarmat, Eger és Miskolc lesznek. 2026-ban pedig Szombathelyen, Sopronban, Pécsett, s végül Bécsben mutatják be a programot – mondta.

(mti)

2024, szept, 11