Egy kutatás szerint Németországban és Franciaországban érzik a legkevésbé biztonságban magukat a zsidó közösség tagjai.
A bevándorló muszlimok általában erősen antiszemita beállítottságúak. Ez derül ki a Berlini Műszaki Egyetem Antiszemitizmus-kutató Központja (ZfA) által korábban készített tudományos elemzésből – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség nyomán a magyarnemzet.hu.
A FfA az elmúlt tíz évben megjelent tanulmányokat vetette össze, és az eredmény egyértelmű: a muszlim országokból érkező minden második bevándorló antiszemita nézeteket vall – írja a lap. Hozzáteszik, az Integrációs és Migrációs Szakértői Tanács már 2022-ben figyelmeztetett erre. Az akkori adatok szerint a németek 11,3 százaléka osztotta a zsidóellenes sztereotípiákat, a török migrációs hátterűeknél ez az arány 50,2 százalék volt.
Hasonló képet mutat az Izraellel kapcsolatos zsidóellenes vélemények eloszlása is, ami erős különbséget rajzol ki a németek és a bevándorlók között – olvasható. A hatóságok szerint Németországban átlagosan napi 5 antiszemita bűncselekményt követnek el. A szövetségi kormány válaszában az erőszakos cselekmények mellett számos más bűncselekményt is felsorol: ilyen például a gyűlöletkeltés és az uszítás, a becsületsértés, a vagyoni károkozás és az alkotmányellenes szervezetek jeleinek használata, ami többnyire a horogkereszt viselését jelenti Németországban.
Franciaországban még rosszabb a helyzet, pedig Európában itt él a legnagyobb lélekszámú zsidó közösség, körülbelül hatszázezer fővel – írja a lap. A londoni székhelyű Jewish Policy Research kutatóintézet felmérése szerint azonban itt érezhetik magukat a legkevésbé biztonságban.
A kutatást négy fő szempont alapján végezték: a zsidó közösség biztonságérzése, a lakosság hozzáállása a zsidó vallásúakhoz és Izraelhez, az antiszemitizmus és végül a kormányzati teljesítmény a témával kapcsolatban, beleértve a statisztikát az antiszemita incidensekről, a holokauszt-emlékhelyeket, a zsidóság biztonságára szánt költségvetést, az istentisztelet szabadságának, valamint a zsidó szokások gyakorlásának biztosítását – írja a lap.
Az összes szempontot összevetve Franciaország a 10. helyen végzett a 12 vizsgált ország közül, messze lemaradva az első helyet megszerző Olaszország mögött. A cikkből az is kiderül, hogy Magyarország lett a második a listán, míg a legutolsó helyen Belgium szerepelt.
Franciaország a felmérésen a zsidó közösség tagjainak biztonsága szempontjából utolsó helyen végzett, itt aggódnak a leginkább a biztonságukért a zsidó vallásúak. Az első helyen Dánia végzett.
(mno.hu)