Meghozták az első ítéleteket a mahacskalai reptéri zavargások ügyében

Hat év négy hónaptól kilenc évig terjedő szabadságvesztésre ítélte a mahacskalai repülőtéren történt tavaly októberben kirobbant tömeges zavargások öt résztvevőjét Armavir város bírósága – közölte a Telegramon a Krasznodari terület bíróságainak közös sajtószolgálata.

Az elítéltek a testület szerint Izrael állampolgáraival szembeni nemzeti és vallási gyűlölet, valamint ellenséges érzületek alapján cselekedtek. Anvarbek Atajev, Iszlam Ibragimov és Magomed Omarasabov hat év és négy hónapot, Szalik Ramazanov hat és fél évet, Rabadaan Radzsabov pedig – akit hivatalos személy elleni erőszakkal is megvádoltak – kilenc évet kapott.

2023. október 27-én este palesztinpárti tüntetők törtek be a mahacskalai repülőtér területére. A jelentések szerint izraeli állampolgárokat kerestek, akik a Tel-Avivból érkező járattal érkeztek.
A dagesztáni egészségügyi minisztérium szerint több mint 20 ember, köztük nyolc rendőr sérült meg a repülőtéri zavargások során. A rendvédelmi szervek több mint 150 rendbontót azonosítottak, közülük 83-at őrizetbe vettek. Ellenük tömeges zavargások miatt büntetőeljárás indult.
A pénteken elítélt öt dagesztáni lakos pere júniusban kezdődött.

(mti)

2024, aug, 23