Főleg szakrális terek adnak otthont idén a Zsidó Kulturális Fesztiválnak

Elsősorban szakrális terek, a budapesti zsinagógák adnak otthont idén a Zsidó Kulturális Fesztiválnak, amely szeptember 8. és 18. között hat helyszínen 26 programmal várja a közönséget.

Több mint zene: a kultúrák találkozása címmel rendezik meg idén a 26. Zsidó Kulturális Fesztivált a Dohány utcai, a Frankel Leó úti, a Hegedűs Gyula utcai, a Rumbach utcai zsinagógában, valamint a Bálint Házban és a Gólem Színházban – mondta el Mester Tamás, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) elnöke a rendezvénysorozat sajtótájékoztatóján, Budapesten.

A fesztiválon fellép mások mellett Dés László, Geszti Péter, Falusi Mariann, Hegedűs D. Géza, Grecsó Krisztián, Bangó Margit, Malek Andrea, Szulák Andrea, Takács Nikolas, Szinetár Dóra, Hernádi Judit, Fesztbaum Béla, Gerendás Péter, Tóth Vera, Kern András, Szabó Kimmel Tamás, Illényi Katica, Nógrádi Gergely, Hrutka Róbert, Rhoda Scott, Radics Gigi, Roby Lakatos, a Budapest Klezmer Band, a Swing á la Django, a Sabbathsong Klezmer Band és a Budapest Ragtime Band is – sorolta.

Dr.Kunos Péter, a Mazsihisz-BZSH ügyvezető igazgatója elmondta, hogy számítanak rá, hogy a fesztivál teltházas lesz, a jegyek több mint hatvan százaléka már elkelt, két programból, a Tompos Kátya emlékére rendezett Hrutka Róbert-koncertből, valamint a Köszönöm, hogy imádott – a bárzongoristák titokzatos világa című előadásból kettőt is rendeznek a nagy érdeklődésre való tekintettel.

Dr.Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke kiemelete: a fesztivál kitűnő alkalom arra, hogy bemutassa a fellépő művészek magas színvonalú produkcióit, és demonstrálja a zsidó kultúra egyik alapvető jellemzőjét, a nyitottságot és befogadókészséget.

A Hegedűs Gyula utcai zsinagógában lesz látható Fesztbaum Béla a Pesti polgár című színházi estje, a Hamsa Zenekar, Behumi Dóra, Hegedüs D. Géza és Szives Márton Jiddis dalok, zsidó mesék című előadása, Gerendás Péter koncertje, de itt lép fel Tordai Zoltán és zenekara, Szulák Andrea, Hrutka Róbert, Falusi Mariann, Für Anikó, Grecsó Krisztián, a Sabbathsong Klezmer Band és a Budapest Ragtime Band, valamint Jordán Adél és Bardóczy Attila is.

A Rumbach utcai zsinagógában Irodalom és harmonika címmel Bánsági Ildikó, Görög László, Máté Gábor, Móser Ádám előadását rendezik meg, A bárzongoristák titokzatos világa című esten Bösze Ádám, Gubik Petra, Oláh Zoltán és Oláh Péter várják a közönséget, a 100 éve született Henry Mancini című emlékesten közreműködik Lennis Sabatino, Fellegi Balázs, Lakatos György, Nógrádi Gergely, valamint Neumark Zoltán zongoraművész és zenészbarátai. Jazzhegedűs a háztetőn címmel Malek Andrea és a Soulistic zenekar ad koncertet Roby Lakatossal kiegészülve, Horgas Eszter Széplaki Géza, Hárs Róza, Szemerédi Bernadett, Löwenberg Dániel és a ClassJazz Band mellett lép fel A szerelmes Chagall című produkcióban, de a közönséget Ungár Anikó és Hajnóczy Soma közös bűvészműsorára is várja.

A Dohány utcai zsinagóga programján szerepel Dés László koncertje Básti Julival, Tóth Verával és Geszti Péterrel kiegészülve, Illényi Katica Nyár, klezmer, tangó című előadását mutatja be, a Budapest Klezmer Band koncertjének vendége lesz majd Szinetár Dóra, Kardffy Ajsha és Kerényi Miklós Máté. Kern András Te majd kézenfogsz… című előadásában Falusi Mariann, Hernádi Judit és Heilig Gábor működik közre, valamint itt ad közös koncertet Rhoda Scott, Radics Gigi, Roby Lakatos és Lisztes Jenő, valamint a megalakulásának tizedik évfordulóját ünneplő Swing a la Django Bangó Margittal, Takács Nikolasszal, Szőke Nikolettával, Kozma Orsival, Herrer Sárával, Balla Eszterrel, Koszorús Krisztinával és Szabó Kimmel Tamással közösen.
A Gólem színházban sábáti workshop és kóstoló, a Bálint Házban könyvbemutatók, színházi előadások és hóra táncház is várja az érdeklődőket.

Képek a sajtótájékoztatóról>>>

2024, aug, 22