Mózes mesterünk, egyik búcsúbeszédében, ami a Sömá-Jiszráél folytatása, ezt mondja:
“Tanítsátok meg erre gyermekeiteket, beszélve róluk, amikor otthon ülsz, vagy az úton jársz, amikor lefekszel, és amikor felkelsz és írjátok ezt (a mezuzát) ajtóitok félfájára, hogy hosszú életűek legyetek, ti és gyermekeitek, a földön, amelyről megesküdött az Örökkévaló, hogy nekik (nektek) adja…”.
Ezek a versek – amelyek a hetiszakasz egyik kiemelkedően fontos mozzanatai – a zsidó nevelés manifesztuma. Amikor Európa még fehér folt volt a térképen és Ázsiában az analfabétizmus volt a “norma” – a zsidóknál már rég bevezették a kötelező oktatást – hat éves kortól kezdődően.
Jósuá ben Gámlá, a második Szentély egyik főpapja volt az, aki ezt a forradalmi lépést kezdeményezte, (Alexander Jánáj, a Hasmoneus király idejében, miután látta, hogy nem minden zsidó gyerek kap minimális zsidó nevelést. Ekkor ő iskolákat – Hédereket – létesített minden városban és faluban, ahová a gyerekeket 6 vagy hét éves koruktól kezdve járatták (a gyerek fejlődésétől függően). Bölcseink nagyon dicsérték Ben-Gámlát, és azt mondták, hogy ha nem ő – a Tóra kiveszett (“elfelejtődött”) volna Izraelből. Figyelemreméltó hogy ugyanezt mondták Ezráról, az Írástudóról is.
Először – mondja a Talmud – akinek volt apja, az tanította gyerekeit – otthon. Ha a gyerek árva volt, vagy az apa nem képes arra tanítsa (előfordul) – akkor a gyerek nem tanult. Később, ezen okulva – iskolákat létesítettek… Jeruzsálemben, mivel “Cionból jön a Tóra”. Látták azonban hogy ez nem elég, mert nem minden gyereket vittek fel szülei Jeruzsálembe és így, a vidéken, az oktatás a nullával volt egyenlő.
Ekkor jött Ben-Gámlá, a főpap, akit Josephus Flavius is említ, és bevezette a kötelező oktatást, minden városban és faluban, hat éves kortól. Ez – érdemes emlékezni erre – kb. 100-150 évvel a polgári időszámítás kezdete előtt volt, vagyis, kb. 2100 évvel ezelőtt.
Megdöbbentő látni hogy a Talmudbölcsek mennyire értettek a modern pedagógia által, az elmúlt 100 évben “feltalált” alapelvekhez: egy osztályban nem lehet több, mint 25 gyerek. Ha ötvenen vannak, akkor két tanító kell, és ha csak negyvenen – akkor kell egy tanító és egy kisegítő oktató.
Nem szabad a gyerekeket fenyíteni úgy, hogy fájjon vagy kárt okozzon, legfeljebb egy cipőfűzőnyi bőrzsinórral… ha van egy jobb tanító, akkor elődjét el lehet küldeni…” Nem csoda tehát hogy a zsidók között soha vagy alig voltak analfabéták.
A fent idézett két vers előtt, azt mondja Mózes (szakaszunkban, uo.), hogy ha nem hallgattok a figyelmeztetésre, és nem őrzitek a Tórát, akkor kivesztek arról a jó földről, amit az Örökkévaló nektek ad.
“Tegyétek ezen szavaimat szívetekre és lelketekre, kössétek őket jelül kezetekre és legyenek, mint homlokkötő szemeitek között!” .
Mi a kapcsolat a kilátásba helyezett országvesztés és a Tfillin meg a Mezuza között? Miért mondja ezt Mózes szinte “egy szuszra”?
A Midrás tudja miért.
“Mondá az Örökkévaló Izrael fiainak: Annak ellenére, hogy száműzlek benneteket az Országból, külföldre – tűnjetek ki azzal, hogy tartjátok a micvákat. Rakjatok Tfillint? Tegyetek fel az ajtóra mezuzát, hogy mindez ne legyen új számotokra, majd ha visszatértek a Galutból, Erecbe…!”.
A szakaszban, amit az idén augusztus 16-án olvasunk fel – találjuk még az Ország eszményi határait, “a pusztaságtól és Libanontól a nagy folyóig, Eufráteszig és onnan a földközi tengerig”…senki nem fog ellenállni, és ahová léptek az a tiétek lesz…” A szakaszban hat cselekvő és 2 tiltó parancsolat van.