Izrael csökkentette a humanitárius övezetet Hán-Junisznál onnan indított rakéták miatt

Az izraeli hadsereg (IDF) csökkentette a humanitárius övezetet Hán-Junisznál, mert rajtaütést tervez az onnan indított rakéták miatt.

Az IDF szórólapokon szólította fel távozásra a Hán-Junisz északi részén és Deir al-Balah keleti részén élőket, amelyben bejelentette, hogy a Hamász tevékenysége miatt csökkenti a humanitárius területet és veszélyessé vált a megadott részeken tartózkodni.

Az IDF indoklása szerint az Hamász korábban rakétákat indított arról a területről, és ezért ott rajtaütést fognak végrehajtani a terrorszervezet fegyveresei ellen.
A hadsereg azt közölte, hogy pontos hírszerzési adatok alapján módosítják a humanitárius övezetet, miután tudomásukra jutott, hogy a Hamász ott terrorista infrastruktúrát helyezett el.

Az IDF civilekhez intézett felhívásait repülőgépek terjesztette szórólapokon, SMS-eken, telefonhívásokon és a média közvetítéseivel juttatta el az érintettekhez. Katonai forrás szerint az adott körzetben nem kell evakuálni a kórházakat, s ezt a palesztin egészségügyiekkel és a nemzetközi közösség tisztviselőivel is tudatták.

Az izraeli erők a háború kezdete óta számos alkalommal felszólították a Gázai övezet különböző térségeinek lakóit, hogy meneküljenek el a “humanitárius zónaként” meghatározott területekre, ahol nem hajtanak végre támadásokat, de a hadsereg többször ezekről a területekről is evakuálja a civileket, amikor ott tevékenykedik.

(mti)

2024, aug, 16