“Pinchász, Elázár és Aharon kohaniták sarja, elhárította haragomat Izráel fiairól, mivel buzgóságommal harcolt velük, és ezért nem pusztítottam el a népet”.
E mondattal kezdődik a Pinchász hetiszakaszunk. A Mózes ellen újból lázongó nép egy Kozbi nevű előkelővel az élén, Mózes elé állította mindjanita szeretőjét, és szemtelenül hivatkozott jogaira az idegen nőhöz, mivel Mózes is mindjanita nőt vett el feleségül. Pinchász dárdájával megölte a férfit és a nőt.
A “kinah” héber szó, túlbuzgóságot jelent pozitív és negatív értelemben. Jelentheti az irigységet, mint ahogy József testvérei irigykedtek fiatal, kivételezett testvérükre, jelentheti a másik tekintélye, érdeke iránti féltékenységet, mint ahogy Józsua volt féltékeny Mózes tekintélyére. És jelentheti az Istenért való harcot, miként ezt látjuk Elijáhu próféta esetében a Báál bálvány elleni küzdelemben (II. Királyok 18. fejezet.)
Ha a túlbuzgóság irigységgel azonos (vájkánu bó…), negatív ítélet alá esik. De ha igaz céllal párosul, mint Pinchász esete, akkor jutalmat érdemel. “Béke szövetséget adok neki” – így szólt az Örökkévaló, ami azt jelentette, hogy ő és utódai lesznek az örökös főpapok.
A hagyomány szerint ketten nem féltékenyek, az apa fiára, és a tanító tanítványa sikerére, ugyanakkor a féltékenység hiánya nem kétoldalú. Mikor Mózes prófétai szelleme átszállt tanítványára, Józsuára, az agg Mester megkérdezte utódját: “Mit mondott neked az Örökkévaló?” Józsua így válaszolt: “Te sem közölted velem Isten szavait.” Erre Mózes felkiáltott: “Inkább száz halál, mint irigység!”
Élijáhunál a “káné” ige azt jelentette; hogy túlbuzgón féltékeny volt Isten a bálványokkal szemben. “Buzgólkodtam Istenért” – mondotta, és megölette a Báál 400 papját. Jutalmul Isten megjelent neki Szináj hegyén: A hagyomány szerint a túlbuzgó Pinchász újra életre kelt Élijáhu személyében. (Ezért jelöltetett ki Pinchász hetiszakasz Haftárájának Élijáhu elbeszélésével.) Mindketten “féltékenyen” buzgólkodtak Isten szolgálatában.
Élijáhu prófétának megjelent Isten, hogy küldetést szabjon ki rá. Isten hangját “csendes belső hangban” hallotta a próféta.
A négy “túlbuzgó”, Mózes, Józsua, Pinchász és Élijáhu – mind kapcsolatosak a “kinah” fogalmával, de különbséget tettek a túlbuzgóság pozitív és negatív értelmezése között. Mindegyiknek megjelent Isten, de egyik sem használta “féltékenységét” – túlbuzgóságát egyéni javára, tekintélyére és a nép körében való társadalmi helyzet megjavítására.
Mind a négynek megjelent Isten és mind a négy megsegítette Izráelt. Közülük kiemelkedik Mózes alakja, minden idők legnagyobb vezetője, ki nemcsak Isten szolgálatában, hanem Izráel védelmében is féltékenyen “túlbuzgó” volt.
Valahányszor Isten haragjában sújtani kívánta a népet, Mózes hihetetlen szívóssággal és elszántsággal kelt Izráel védelmére. Még saját életéről, hírnevéről is hajlandó volt lemondani, csak Izráelt ne sújtsa az Isten.
Az aranyborjú imádása után Isten el akarta pusztítani Izráelt. “Hagyj engem – így szólt Mózeshez -, elpusztítom őket és téged nagy néppé teszlek. Erre Mózes válasza az volt, hogy “töröld ki nevemet könyvedből, ha nem bocsátasz meg nekik”.
Hetiszakaszunk nemcsak Pinchász és Mózes túlbuzgó haragját mutatja be, amikor cselekedni kellett a nép negatív elemei ellen éppen a nép érdekében.
A “haragvó” Mózes bölcs volt és körültekintő. De ha valamit nem tudott, nem szégyellte azt bevallani, és Istenhez fordulni a kérdés megoldásával.
Az isteni válasz elrendelte, hogy fiú örökös híján a leányok öröklik az atyai birtokot, azzal a kikötéssel, hogy csak saját törzsbelivel házasodhatnak, nehogy az ősi birtok más törzsre szálljon át.
Izráel ma nem oszlik törzsekre, és a modern világ törvényei szerint nincs különbség férfi vagy női örökös között.