Joáv Galant: megértek a feltételek a túszalkura

Megértek a túszalku feltételei – közölte Joáv Galant izraeli védelmi miniszter Lloyd Austinnal, az Egyesült Államok védelmi miniszterével éjszakai telefonbeszélgetésükön az izraeli védelmi minisztérium szerdai bejelentése szerint.
Az izraeli hadsereg (IDF) Gázai övezetben végrehajtott hadműveletei Galant szerint megteremtették a “szükséges feltételeket” a túszügylethez, amelyben tűzszüneti és fogolycsere-megállapodással összekötve hazatérhetne Izraelbe a tavaly október 7-én a Gázai övezetbe hurcolt, azóta ott fogva tartott élő és holt százhúsz izraeli túsz.

Galant beszámolt Austinnak az IDF gázai hadműveleteiről, és részletesen ismertette a Hamász katonai vezetője, Mohammed Deif elleni szombati légicsapást. Megvitatták a gázai humanitárius helyzetet is, s Gallant elmondta Austinnak, hogy a gázai határ mentén tábori kórház építését tervezik beteg palesztin gyerekek gyógyítására.

Gallant hangsúlyozta Izrael azon eltökéltségét, hogy biztosítsa a Hezbollah naponta ismétlődő támadásai miatt az ország északi határvidékéről kitelepített emberek biztonságos visszatérését otthonaikba, “akár megállapodással, akár más módon”.

Gallant és Austin a minisztérium közleménye szerint megvitatta az iráni agresszióval szembeni védelmi együttműködést is.
Eli Albag, a Nahal Oz bázisról elrabolt egyik, monitoron határmegfigyelő feladatot végző katonalány édesapja is pozitív üzeneteket kapott izraeli kormánykörökből a Hamásszal kötendő alku esélyéről.

Albag elmondta, hogy múlt heti találkozóján Ron Dermerrel, a stratégiai ügyek miniszterével, Dermer első alkalommal optimista volt.
“A feltételek megérettek egy megállapodásra, amely megvalósulhat” – mondta a Benjamin Netanjahu miniszterelnök legközelebbi munkatársának tartott miniszter.

Orit Sztrok telepesügyi és “nemzeti missziós” miniszter ugyanakkor kedden bejelentette, hogy a szélsőségesen jobboldali Vallásos Cionisták nevű pártjával kilép a kormánykoalícióból, ha az IDF-et kivonják a Gázai övezetből.
“Ha eltávolítják az IDF-et a Necarim és a Philadelphi folyosóról, akkor nem leszünk a kormányban. Szétverjük a kormányt. Ez a miniszterelnök asztalán van, és ő jól tudja” – mondta.

Az Izrael által korábban a Hamászhoz eljuttatott, és Joe Biden amerikai elnök által közzétett alkutervében, melyet a Hamász elfogadott, s melyről jelenleg közvetítők útján tárgyalások folynak, ez a feltétel nem szerepelt.

(mti)

2024, júl, 17