Izraelben meghosszabbítják a férfiak kötelező sorkatonai szolgálatát

Az izraeli biztonságpolitikai kabinet csütörtök éjjeli ülésén úgy döntött, hogy az utóbbi közel kilenc évben kötelező 32-ről 36 hónapra, vagyis három évre hosszabbítják a férfiak sorkatonai szolgálatát.

A tervek szerint nyolc év múlva visszatérhet a 32 hónapos időtartam, és a biztonsági helyzet értékelésétől függően a kisegítő, nem harcoló alakulatoknál addig is lerövidíthetik akár 28 hónaposra a szolgálati időt.

A döntést vasárnap terjesztik a teljes kormány elé, majd a későbbiekben az izraeli parlament, a kneszet is várhatóan megszavazza.

Izraelben az utóbbi, közel kilenc évben 32 hónapig szolgáltak a férfi sorkatonák, és a hatályos törvények szerint ezt a jövőben le kellett volna rövidíteni két hónappal. Az izraeli hadsereg (IDF) a régebbi, hároméves szolgálat visszaállítását követelte a Hamász terrorszervezet október 7-i támadása után kitört háború okozta súlyos katonahiány miatt.

Október óta katonák százai vesztették életüket a harcokban, több ezren megsebesültek, és várhatóan nem térnek vissza a harcolni, és ezért jelentős létszámhiány keletkezett az IDF-nél.
“Szemben a repülőgépekkel vagy a bombákkal, katonákat nem lehet külföldről behozni, ezért többet kell toborozni. A szükségleteinkkel ellentétes irányba haladunk az ultraortodoxok toborzásában, a szolgálat meghosszabbításában és a tartalékos szolgálat alól felmentést biztosító életkorban. Közösen kell cselekednünk, a katonák mindenre készek, csak támogatást kérnek” – mondta Joáv Galant védelmi miniszter múlt héten a kneszet külügyi és védelmi bizottságának ülésén.

(mti)

2024, júl, 12