A magyar zsidómentőre emlékeznek vasárnap a Dohány utcában

A Magyar Zsidó Szabadságharcosokért Emlékbizottság 2024. július 7-én délután öt órakor megemlékezést tart a Dohány zsinagógával szemben lévő, Dohány utca 2. szám alatti ház falán lévő Koszorús Ferenc vezérezredes domborműnél.

Koszorús Ferenc páratlan fellépése az egyetlen olyan ismert eset, amikor egy tengelyhatalom katonai erőt alkalmazott azért, hogy zsidók deportálását akadályozza meg. A rendkívüli bátorságra valló, a gyorsan változó helyzetben nagy kockázatvállalás mellett megtett erőfeszítései 3 és fél hónappal késleltették a nácik végül is bekövetkezett budapesti hatalomátvételét. Ez az időhézag több ezer zsidó számára nyújtott lehetőséget arra, hogy biztos menedéket keressen Budapesten, megóvva őket a biztos kivégzéstől. Ugyancsak lehetővé tette az 1944. július 9-én Budapestre érkezett Raoul Wallenberg számára a sikeres és hatékony mentőakciójának levezénylését” – mondta korábban Koszorúsról az amerikai kongresszusba beválasztott egyetlen holokauszt-túlélő, Tom Lantos a képviselőházban.

A vasárnapi megemlékezés programja:
– Himnusz
– Köszöntő: Rosenfeld Dániel Imre elnök (MAZSISZEM)
– Dr. Róbert Péter történész visszaemlékezése
– Koszorús Ferenc leszármazottjának beszéde
– Katonai tiszteletadással egybekötött koszorúzás
– Gyászima – Sófárfújás
– Emlékezés köveinek elhelyezése
– Szózat

2024, júl, 06