Ismét lesz sávuoti tanulás a Bálint Házban

A Bálint Ház idén, fennállása óta először szervezi meg a sávuoti éjszakai rendezvényét házon kívül. Az ingyenes rendezvényt, az évről évre növekő népszerűsége miatt 2024. június 11-én immáron a Turbina Kulturális Központban szervezik meg.

Este héttől hajnali kettőig öt helyszínen párhuzamosan látogathatóak a sokszínű és különféle programok. A Katona József Színház Cigány Mózes című előadásával indul az este a Nagyteremben. Az ezt követő programok során versek, irodalmi részletek, vallástörténeti és aktuál politikai beszélgetések segítenek majd körbejárni a Szinai utazás élményét, megérteni sávuot minden rétegét. Az estét egy, a zsidókra annyira jellemző vitatkozással zárja a Bálint Ház, de előtte még kipanaszkodhatjuk magunkat a Síkideg előadásában Márkóval és Barnával. Mindeközben zenei betétek adják meg a bensőséges hangulatot, s finom sajtok, borok teszik még emlékezetesebbé a tanulás éjszakáját.

Az első 150 regisztráló vendég egy ingyenes kávéra vagy teára számíthat az este folyamán.

“Hosszú nemzedékek teltek el a Szinai-hegy, a tóra adás és a mesterséges intelligencia megjelenése között, többezer év választja el Ábrahámot és azt a 21. századi kihívásokkal terhelt országot, amit örökbe kapott. De itt vagyunk. És a lánc él. S ez mindenképpen ünnepi. Büszke vagyok arra, hogy a Turbinában szervezhetjük idén a sávuoti éjszakai programunkat ahova egy minden érzékszervre ható élményre hívjuk az érdeklődőket.” mondta el Borbás Gergő, a JCC Budapest – Bálint Ház Kreatív Igazgatója.

Többet a programról és az ünnepről>>> 

Regisztráció: Csak a regisztrációval rendelkező vendégek léphetnek be az eseményre.

 

Regisztráció>>>


18:30
Kapunyitás
18:45 – 18:55 Tanéjnyitó

Nagyterem:

19:00 – 20:35 Kácsor Zsolt: Cigány Mózes – A Katona József Színház előadása, Bezerédi Zoltán előadásában
„Először szétterjedt és pörögni kezdett saját maga körül a nulla, a saját perdületű semmitörmelékből így alakult ki az anyag, pörgésének sebességéből az idő, majd a világporforgatag belső súrlódása kitermelte a hőt, a hő hatására pedig létrejött a szerves élet, amely megszülte a multiverzum legnagyobb kreténjét, az embert.”  

Így kezdődik Kácsor Zsolt Cigány Mózes című regénye, amelynek első fejezete, a Genezis, a bibliai teremtéstörténet különös, kavargó, mulatságos, „cigányos” olvasata. Ebből készített színházi monológot Bezerédi Zoltán.

22:00 – 22:45 Közös Ügyeink Extra – Moskovics Judit és Nyáry Krisztián beszélget a bicskei ügyről 
Moskovics Judit oknyomozó újságírót, Nyáry Krisztián író és műsorvezető kérdezi a bicskei gyermekotthonban feltárt zaklatási ügy részleteiről, és következményeiről.

23:00 – 23:45 VITASZÍNHÁZ a Parallel Alkotócsoporttal 
Öröklés vagy nevelés? Mit viszünk tovább abból, amit a családunktól kaptunk? Mi az, amit ebből tudatosan választunk, és mi az, ami ellen nem is tudnánk tenni?Meddig lehet hivatkozni a szüleinkre saját személyiségjegyeink kapcsán? És mit mesél majd rólunk gyermekünk?

Játsszák: Bakonyi Péter, Bernát Imola Tímea, Papp Katalin
Moderátor: Török Tímea

24:00 – 1:00 Márkó és Barna Síkideg: Különleges sávuoti idegeskedés
A Márkó és Barna Síkideg az ország legnépszerűbb podcastjaként indult, mára viszont már több annál.Márkó és Barna a nézőkkel közösen csapnak az idegszálak közé és bosszankodnak mindennapi apróságokon.

1:15 – 2:00 Kósersági felügyelő az űrállomáson – Vita az örökségről és a modernitásról
Mit jelent a kultúrális örökségben való részvétel? A távoli őseinktől hozzuk, vagy inkább a szüleinktől, családunktól? Van-e felhatalmazásunk arra, hogy a kapott sémákat megváltoztassuk? A kulturális örökség egyszerre egy vitrin mögött megőrzött darab a múltból, amihez nem szabad nyúlni – de ha nem nyúlunk hozzá, azaz nem éljük, életben maradni se fog.
A beszélgetés résztvevői dr. Balázs Gábor, az ORZSE rektorhelyettese és Takáts Márk Dávid, esztéta.

Kisterem

19:00 – 20:35 Te zsidó akarsz lenni? A Sávuot és a betérés lehetőségei+ Esti ima

A Bét Orim Reform Zsidó Közösség programja
Mi köze a Sávuot ünnepének a betéréshez, kinek, mikor, hol, hogyan érdemes, jó betérnie? Hová tér be az, aki betér a zsidóságba, vallásba, népbe, a kettőbe együtt?
A beszélgetést segíti: Vári György

21:00 – 21:45 Kortárs zsidók – 3000 éves törvények a 21. században – Kenesei Marcell workshopja

A zsidóságra rengetegen olyan zárt rendszerű vallásként gondolnak, ami merev, nehezen változik, vagy igazodik a kor szelleméhez. Azonban, ha végignézünk történelmünkön, illetve legnagyobb zsidó gondolkodóinkon, sok tekintetben ennek pont az ellenkezője rajzolódik ki. Vajon képes a zsidóság a megújulásra? Fenntartjuk a jogot a felmerülő nézeteltérések megvitatására, az egymás iránti tisztelet és az ésszerűség megtartásával.

22:00 – 22:45 “Counting Down to Shavuot: How did the Rabbis decide on the date to celebrate Shavuot?” – Rabbi Michael Paley 

In this session we will see how the Rabbis of the Talmud set this part of our calendar. We will look at both the rules and the meaning!

​​23:00 – 23:45  Kortárs zsidók – 3000 éves törvények a 21. században – Kenesei Marcell workshopja (eng)

24:00 – 24:18 A Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál bemutatja: A TÖRZS

(színes, feliratos, dokumentumfilm, USA, 18 perc)
Rendezte: Tiffany Shlain • Fényképezte: Sophie Constantinou
Az ikonikus, amerikai Barbie baba mit mondhat el a zsidóságról? A Peter Coyote által narált film érdekes kapcsolatokat talál a Barbie babák és a zsidó történelem között.

Bisztro:

21:00 – 21:45 Sajtok,borok, történetek – Kóstoló a testnek és a léleknek Fritz Zsuzsával

Savuot különleges éjszakáján minden érzékszervre ható élményre hívunk. Versek, irodalmi részletek, vallástörténeti részletek segítenek majd körbejárni a Szinai utazás élményét, megérteni Sávuot minden rétegét. Zenei betétek adják meg a bensőséges hangulatot, s finom sajtok, borok teszik még emlékezetesebbé a tanulás éjszakáját.

22:00 – 22:45 Zsidó a zsidóiaké!

„Ha akarjátok nem mese”. Ezekkel a szavakkal kezdte el Herzl Tivadar Ősújország című regényét, amiben megálmodta, milyen legyen a jövőbeli Zsidóország. Ha akarjátok az sem mese, hogy legyen egy magyar falu, amely éppolyan szép fekvésű, mint bármelyik másik, és éppolyan kedves emberek lakják, mint az összes többit, csak ennek az a neve, hogy Zsidó. Ehhez még községet alapítanunk sem kell. Elég, ha elérjük, hogy egy már létezőt visszanevezzenek. Az előadás amellett érvel, hogy mindannyiunknak jobb lenne, ha Zsidó visszakapná ősi nevét.

dr. Bolgár Dániel, egyetemi adjunktus, ELTE BTK Gazdaság- és Társadalomtörténeti Tanszék

23:00 – 23:45 A jiddise mámén túli univerzum – zsidó női vezetők beszélgetése 

Csatlakozz hozzánk egy különleges panelbeszélgetésre, ahol kiemelkedő zsidó női vezetők osztják meg vezetői útjuk legmeghatározóbb pillanatait. Ismerd meg, hogyan alakították, befolyásolták vezetői stílusukat a zsidó értékeik és hogyan néznek szembe a modern munkahelyi kihívásokkal. 
 
A beszélgetés résztvevői: 
Bíró Eszter – énekesnő-színésznő, a MAZSIHISZ művészeti vezetője 
Félix Anikó – ügyvezető – Haver Alapítvány 
Ledniczky Lívia – igazgató – Merkaz – Izraeli és Héber Kulturális Központ 
Polivodáné dr. Dolinay Eszter – igazgatósági elnök –  Prisma Holding Zrt. / kuratóriumi tag – Keren Hayesod Alapítvány 
A beszélgetést moderálja: Hadas Kriszta – újságíró 

Nappali:

21:00 – 00:00 “Ezt is elviszem magammal” – művészetterápiás workshop Takács Dalmával (SafeSpace) 

Örökség – milyen kép jelenik meg a lelki szemeid előtt, ha ezt a szót hallod? A felmenőinktől kapott csomagban rengeteg kacat található – kincsek, amik viszonyítási pontot adnak az élethez és mankót nyújtanak a nehéz pillanatokban. Az Örökségeink című művészetterápiás workshopon ezt a témát járjuk körbe kreatív önkifejezési formák, például festés és kollázsolás segítségével.

Kiállítótér:

21:00 – 22:45 Készítsd el saját házi áldásod!
English friendly program
Szeretnél az otthonodba olyan zsidó házi áldást, ami neked tetszik és saját kezed munkáját dicséri?
Készítsük el együtt! Modern, ízléses és örök emlék!
A Magyar Sári kalligráfus által előre elkészített házi áldásod részleteit úgy díszítheted ki, ahogy csak szeretnéd.
A workshopot Komjáthy Lili tartja.

2024, máj, 23