Az új holland kormánykoalíció Jeruzsálembe tervezi áthelyezni a nagykövetséget

Hollandia az izraeli-palesztin konfliktus fejleményeit, illetve a diplomáciai érdekeket szem előtt tartva megvizsgálja, hogy mikor kerülhet sor nagykövetsége Tel-Avivból Jeruzsálembe történő áthelyezésére – olvasható az új holland kormánykoalícióban részt vevő pártok csütörtökön közzétett megállapodásában.

Csaknem hat hónappal a holland parlamenti választások után a választásokon győztes Szabadságpárt (PVV) szerdán megállapodott koalíciós kormány létrehozásáról három jobbközép párttal, a Szabaddemokrata Néppárttal (VVD), az Új Társadalmi Szerződés (NSC) pártjával, valamint a Gazdák és Polgárok Mozgalmával (BBB).

A 26 oldalas megállapodási dokumentumban, amely a Remény, Bátorság, Büszkeség címet viseli, egyebek között az áll, hogy “Hollandia támogatja Izrael létjogosultságát és biztonságát”.

Néhány évvel azután, hogy az Egyesült Államok 2018-ban, Donald Trump korábbi elnök kormányzása alatt Tel-Avivból Jeruzsálembe költöztette nagykövetségét, Geert Wilders, a PVV vezetője is indítványt nyújtott be a parlamentben a nagykövetség áthelyezésére. A VVD és Pieter Omtzigt, az Új Társadalmi Szerződés pártjának vezetője az indítvány ellen szavazott, a BBB viszont támogatta.

A Holland Palesztin Bizottság nevű anticionista szervezet szerint a nagykövetség áthelyezéséről szóló döntés “szörnyű hír.” A szervezet elnöke, Robert Soeterik úgy véli, hogy ez a lépés nemzetközi jogokkal lenne ellentétes.
“Megszállt területről van szó, Izrael annektálta Jeruzsálemet, a legtöbb állam nem ismeri el a megszállást és az annexiót. A nagykövetség Jeruzsálembe költöztetése azt jelentené, hogy a nagykövetség egy elcsatolt területen működne” – nyilatkozta.

A hollandiai Izraeli Információs és Dokumentációs Központ (CIDI) pozitívan értékeli a megállapodásban foglaltakat. “Ezáltal megerősödik Izrael támogatása, és az antiszemitizmus elleni fellépés is” – nyilatkozta Naomi Mestrum, a CIDI igazgatója. Hozzátette, hogy “Jeruzsálem Izrael fővárosa, ezért nem lenne őrültség, hogy a nagykövetséget oda helyezzék át”.

Noha ezt a nemzetközi jog nem ismeri el, Izrael fővárosának tekinti Jeruzsálemet, amelynek zömmel palesztinok lakta keleti részét 1967-ben foglalta el. A palesztin vezetés viszont többször leszögezte: Jeruzsálem keleti részét akarja megtenni leendő államuk fővárosának. Az Izraellel diplomáciai kapcsolatot ápoló országok zöme Tel-Avivban tart fenn képviseletet.

(mti)

2024, máj, 16