Amerikai külügyminiszter: a Hamászon múlik a túszalku sikere

Antony Blinken amerikai külügyminiszter szerint az Hamasz iszlamista terrorszervezeten múlik a tavaly október 7-én a Gázai övezetbe hurcolt izraeli túszok kiszabadításáért folyó tűzszüneti tárgyalások sikere.

A jeruzsálemi miniszterelnöki hivatal szerda délután bejelentette, hogy Benjámin Netanjahu Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel tartott találkozóján kijelentette, hogy nem fogad el olyan tűzszüneti egyezményt, amely lezárja a gázai háborút.

Az Egyesült Államok külügyminisztériuma közölte, hogy megbeszélésükön Blinken megállapította, hogy javult a humanitárius segítségnyújtás a Gázai övezetben, de “ismételten hangsúlyozta a segélyezés növelésének fontosságát és a javulás megőrzését”.

“Eltökélt szándékunk, hogy elérjük a tűzszünetet, amely hazahozza az elraboltakat. Ha nem születik megállapodás, annak csak a Hamasz lesz az oka” – mondta Blinken szerda reggel, izraeli látogatásának első állomásán, a Jichak Hercog államelnöknél tett látogatásán.

“Terítékre került egy ajánlat, nincs ok a késlekedésre, a kifogásokra. Eljött az idő. Már régen itt az ideje, hogy hazaküldjék a családjukhoz a túszokat” – tette hozzá.

“Noha szüntelen elszántsággal dolgozunk az elraboltakat hazahozó tűzszünet elérésén, a gázai emberekre is figyelnünk kell, akik a Hamász okozta kereszttűzben szenvednek. Ezért mindent elkövetünk, hogy megkapják a szükséges segítséget: ételt, gyógyszert, vizet, menedéket. Gondolunk rájuk, és teszünk értük” – hangsúlyozta.

Hercog találkozójukon köszönetet mondott az amerikai külügyminiszternek támogatásáért. “Az elraboltak azonnali visszatérését szeretnénk, ez legyen az első a nemzetközi közösség számára” – mondta.

Blinken felkereste Tel-Avivban a szállodájánál az elraboltak tüntető családtagjait. “Nem nyugszunk, amíg nem találkoznak szeretteitekkel” – ígérte nekik.

Szerda reggel több tucat aktivista és rokon tiltakozott a hotel előtt. “Hasonlóképpen összes izraeli látogatásomhoz, ezúttal is találkoztam az elhurcoltak családtagjaival. Mondtam nekik, hogy erőfeszítéseink középpontjában áll szeretteik visszajuttatása. Nem pihenünk meg, amíg vissza nem tér mindenki, nők, férfiak, katonák, civilek és idősek” – hangsúlyozta nekik az amerikai külügyminiszter.

Eközben komoly felháborodást kavartak a telepeseket támogató, jobboldali Becalel Szmotrics pénzügyminiszter elnökségével működő Vallásos Cionisták párt parlamenti képviselőnőjének, Orit Sztroknak a katonai rádióban szerda reggel elhangzott szavai.

“Katonák százezrei harcoltak, nincs létjogosultsága olyan kormánynak, amely ezt a kukába dobja, hogy megmentsen huszonkét vagy harminchárom embert” – nyilatkozta Sztrok és közölte, hogy szerinte “beteges, borzalmas és szörnyű” a jelenleg a Hamasszal készülő megállapodás.

“Nem életképes az az ország, amelynek vezetői megfeledkeztek értékeiről és az élet szentségéről, amelyre épült. Követeljük a miniszterelnöktől és a kabinettől, hogy ne szavakkal, hanem tettekkel bizonyítsák be, hogy elsőbbséget élvez minden túsz, élő és halott, és már a jelenlegi megállapodásban hazajuttatja őket” – válaszolta az elhurcoltak családjainak központja Sztroknak és a kormánynak.

Aki megment egy lelket, az olyan, mintha egy egész világot mentette volna meg” – idézték a Misna szövegét a vallásos képviselőnőnek.

Egyiptomban bejelentették, hogy egy izraeli delegáció három órás látogatást tett Kairóban, amelyen a túszokról tárgyaltak. Az Al-Arabi Al-Dzsadid című katari lap közlése szerint kézhez kapták a Hamasz változtatásait, melyeket a legutóbbi, minden eddiginél engedékenyebbnek mondott izraeli indítványra tettek, hogy azokat később előterjesszék Izraelben a hadikabinet ülésén.

(mti)

2024, máj, 01