Az izraeli hadsereg likvidálta a Hamász terrorszervezet helyettes parancsnokát. Ezt az izraeli katonai szóvivő, Daniel Hagari jelentette be mondván, hogy Marvan Isszát a Hamász katonai szárnyának egy másik parancsnokával együtt ölték meg a Gázai övezetben.
A Hamász még nem erősítette meg ezt, de ha megteszi, ez a terrorszervezet vezetésének eddigi legnagyobb vesztesége lesz az októberi izraeli terrortámadás után kezdődött háborúban.
Isszát egy két héttel ezelőtti célzott műveletben ölték meg Razi Abu Tamaaval együtt, mondta Hagari hozzátéve, hogy Issza Deif helyettese volt, a Hamász harmadik legfontosabb parancsnoka, az október 7-i támadás egyik kitervelője. Razi abu Tama’a a Hamász központi kiképzőtáborának a parancsnoka volt, egyben a terrorszervezet mostani hadműveleteinek és az alagútrendszer védelmének az irányításáért felelt.
A tűzszüneti tárgyalások, ha akadozva is, de folynak, egyelőre nem közeledtek az álláspontok. Az Egyesült Államok legújabb javaslatára az izraeli kormány már igent mondott, most a terrorszervezeten a sor, hogy nyilatkozzon, elfogadja-e a túszok és az Izraelben fogva tartott palesztinok cseréjének részeteire vonatkozó új elképzelést. A Hamasz eddig kötötte magát ahhoz, hogy addig, amíg az izraeli hadsereg nem vonul ki az övezetből, szó sem lehet a túszok elengedéséről.
Bonyolítja a helyzetet, hogy az ENSZ BT legutóbbi határozata, amely harcok azonnali leállítását követeli, válságba sodorta az izraeli és az amerikai vezetés eddigi szoros szövetségét. Az amerikai ENSZ-nagykövet ugyanis tartózkodott a szavazáskor, és ez tette lehetővé, hogy átmenjen az indítvány, amire még nem volt példa a gázai háború kezdete óta. Ráadásul Izraelben is egyre többen tüntetnek nemcsak a túszok kiszabadításáért, hanem a háború leállításáért is. És miközben a Netanjahu-kormány lemondását is tízezrek követelik, az elmúlt napokban több frontvonalban lévő parancsnok is bírálta a háborús egységkormányt, amely szerintük következetlenül kezeli a mostani válságot.
A Hamász még 136 túszt tart fogva Gázában, közülük legfeljebb százan lehetnek életben az izraeli hírszerzés szerint.
(euronews)