Ma reggel Eszter böjtjével tulajdonképpen kezdetét vette a purimi (פּוּרִים) ünnepkör.
Purim ünnepének neve az akkád “puru”, azaz “sors” szóból származik. Az ünnep időpontja Ádár hónap 14-e (Jeruzsálemben Ádár 15-e), a polgári naptár szerint e dátum februárra vagy márciusra esik.
Purimot zsidó farsangnak is nevezik, hiszen ilyenkor maskarákba öltözve emlékezünk a történelmi eseményekre. Az ünnep keletkezésének történetét nem a Tórában, hanem a Biblia egyik utolsóként írott könyvében, Eszter tekercsében találjuk. A könyv cselekménye, noha bővelkedik fordulatokban, alapvetően egyszerű.
Az események színtere Áchásvéros perzsa király (pontos azonosítása lehetetlen, de talán I. Xerxészről lehet szó, aki i.e. 485-464-ig uralkodott) birodalma.
A cselekmény egyik szála szerelmi történet: Áhchásvéros első felesége, Vásti királyné kegyvesztett lesz, és helyére egy fiatal zsidó nő, Eszter kerül, aki meghódítja az egész udvar és a király szívét is, de mindeközben titokban tartja származását.
A cselekmény politikai szála egy Hámán nevű udvari elöljáró és a zsidó Mordekháj, egy másik udvari politikus konfliktusával indul. Hámán nemcsak Mordekháj halálát kívánja, hanem a birodalom összes zsidó lakosának kiirtását tervezi, és Eszter királyné Mordekhájjal együttműködve csak nagy nehézségek árán tudja meghiúsítani Hámán szándékát. Végül Hámán és a zsidók ellenségei elbuknak, Mordekháj királyi helytartó lesz, és a zsidók sorsa jóra fordul.
Purimkor a legfőbb micve, hogy ajándékokat küldenek az emberek egymásnak (Misloách Mánot), és a nélkülözőknek alamizsnát juttatnak. Amikor Ávráhám Jósua Heslt rabbivá választották, hívei egy marék aranypénzt küldtek neki. A cádik kezébe vette az aranypénzeket, és látható élvezettel forgatta. Fia, reb Jicchák-Meir –aki ismerte apját, és tudta róla, mennyire semmibe veszi, sőt megveti a pénzt– felettébb csodálkozott azon az élvezeten, amely kiült apja arcára, ezért meg is kérdezte tőle, mi történt vele?
– Egész évben a pénzről még csak tudomást sem veszek. Most azonban, Purimkor, a szegények között pénzt kell osztani, ily módon is gyakorolnunk kell a micvát. Tehát nagyon nem szeretném, ha olyat adnék nekik, ami az én számomra nem jelent értéket. Ezért most próbálom magam rávenni, hogy szeressem a pénzt. Csak ha ez sikerül nekem, akkor fogom majd szétosztani – adta meg a magyarázatot a rebbe a fia kérdésére.
Egy másik, a magyarázathoz kapcsolódó történet szerint:
Egy Kozsnitz melletti kis faluban élt egy koldusszegény zsidó. Purimkor bement a városba, hogy a zsinagógában meghallgassa a Megilá (Eszter könyve) felolvasását. A felolvasó ezúttal a kozsnitzi Mágid volt, aki szentéletű ember hírében állott. Mikor befejezte az imát odafordult a szegény zsidóhoz, majd azt kérdezte tőle:
– Ugye te hozzám tartozó faluból jöttél? S akkor miért nem hoztál nekem ma Slách-Móneszt (Misloách Mánot-ot)?
A szegény, szerencsétlen ember csak hallgatott, hiszen otthon, a családjának még betevő falatja sem volt, hát hogyan magyarázza meg a rebbének, miért nem hozott ajándékot? De a rebbe nem is várt válaszra, hanem azt mondta:
– Ma Purim van, gyere velünk és igyál egy kis pálinkát.
A falusi szegény ember el is ment a Mágid házába, ahol finom süteménnyel és pálinkával kínálták. Afeletti örömében, hogy a Mágid házában lehet, vagy tán ittas is volt egy kissé, valami különös érzés kerítette hatalmába. Úgy érezte, semmi sem lehetetlen. Fogta magát, felkeresett egy gazdag borkereskedőt, s miután kellemes Purimot kívánt neki azt mondta:
– Kérem, uram, adjon nekem hitelbe egy üveg jó bort. Biztosan meg fogom fizetni. De ha még sem – hát ma Purim van. . .
És a kereskedő adott neki egy üveg jó bort. Ezután bement egy másik boltba, ott néhány almát kért – hasonló „feltételek mellett”. Ott is megkapta, amit kért. Mindezzel pedig visszament a Mágid házába, és odaadta, mint purimi ajándékot. A rebbe nagyon örült a Misloách Mánotnak, és azt mondta neki:
– Jól tetted, hogy eljöttél. És ne feledd, hogy minden évben hozzál Purimkor ajándékot.
A falusi szegény pedig így elmélkedett magában:
– A családom otthon éhezik. Hogy is feledkezhettem meg róluk? Teszek is róla mindjárt, hogy nekik is örömteljes legyen a Purimjuk.
Gondolta, ha a módszer egyszer már bevált, megpróbálja folytatni.
Ezzel bement a kocsmába, ahol egy üveg pálinkát, a pékhez, ahol kenyeret, a fűszereshez, ahol néhány sósheringet sikerült kapnia. Határtalan örömmel sietett haza, és már az ajtóból kiabálta: Purim van, Purim van!
Felesége és gyerekei nem tudták mire vélni, hiszen nemigen látták még őt ilyen vidámnak. Azt hitték a nagy szegénységbe belebolondult. Ekkor azonban letette az asztalra mindazt, amit megszerzett és „meghívta” a családot lakomára, mondván, egyetek, hiszen Purim van. Így hát ettek-ittak, örömükben még táncra is perdültek, amikor egyszer csak kopogást hallottak.
Először nem is akartak ajtót nyitni, de aztán – miután a kopogás megismétlődött – az asszony mégiscsak rászánta magát, hogy kinyissa az ajtót, mert arra gondolt, hátha az a szomszédjuk, aki – nem-zsidó létére is – jó szívvel viseltetett irántuk, és időnként még egy kis krumplival is szokott segíteni.
Amint kinyitotta az ajtót, egy vérrel borított, sebesült zuhant be, aki valóban ez a szomszéd volt. Gyorsan kimosták sebét, bekötözték, megitatták egy kis pálinkával. Amikor az ily módon magához tért, megszólalt:
– Megmentettétek az életemet.
Majd elmesélte, hogy egyetlen fia véresre verte, és kidobta. Ha nem fogadják be, minden bizonnyal belehalt volna a sérüléseibe, vagy megfagyott volna odakint. Később így folytatta:
– Mivel a fiam meg akart ölni, ti viszont megkönyörültetek rajtam, ezért megmutatom nektek azt a helyet, ahová elrejtettem egy csomó aranyat és ezüstöt, amit a fiamnak szándékoztam adni halálom előtt, de ezek után nektek ajándékozom.
Ki is mentek az erdőbe, és pontosan megmutatta azt a fát, ahol a vagyonát elásta.
A gondos ápolás ellenére a szomszéd néhány nap múlva meghalt. Ezután a zsidó ismét kiment az erdőbe, kiásta az aranyat a fa alól. Ennek révén jómódú ember lett a szegény falusi zsidóból, s így megtehette, hogy minden Purimkor elmenjen a kozsnitzi rebbéhez és gazdag Misloách Mánotot – purimi ajándékot – vigyen neki.