Kevés az esélye, hogy a ramadán alatt tűzszünet legyen Gázában

Számi Abu Zuhri a Hamász iszlamista terrorszervezet egyik magasrangú tisztségviselője a Reuters hírügynökségének elmondta, hogy Izrael elutasítja a Hamász azon követelését, hogy hagyjon fel az övezetben folytatott támadásokkal, vonja vissza erőit, biztosítsa a segélyek akadálymentes bejutását és a lakóhelyüket elhagyni kényszerült emberek visszatérését.

Egy hivatalos forrás az egyiptomi al-Káhira állami hírcsatornának nyilatkozva elmondta, hogy valamennyi fél között tárgyalások folynak, amelyek célja, hogy még a március 10-én kezdődő muszlim böjti hónap, a ramadán előtt tűzszünetet kössenek a Gázai övezetben.

A Hamász küldöttsége egyelőre konzultációk céljából elhagyta Kairót, de a tárgyalások a jövő héten folytatódnak – tette hozzá a neve elhallgatását kérő forrás.

A Hamász szóvivője, Dzsihád Taha szerint Izrael nem hajlandó kötelezettséget vállalni és garanciát adni a tűzszünetre, a lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek visszatelepítésére és a térségből való kivonulásra.

Izraeli tisztviselők még délelőtt nyilatkoztak úgy, hogy az erőik átcsoportosítására, illetve a nők és gyerekek szabad mozgásának garantálására hajlandóak, a katonai műveletek végleges felfüggesztésére azonban nem. Jeruzsálem mindemellett kért egy listát a még életben lévő túszokról is, a Hamász azonban erre nem volt hajlandó.

Az Egyesült Államok, Egyiptom és Katar hetek óta próbál megállapodni hathetes tűzszünetről és 40 Gázában fogva tartott túsz szabadon bocsátásáról Izraelben fogva tartott palesztinokért cserébe. Az egyiptomi tisztviselők elmondták, hogy a Hamász első körben elfogadta egy ilyen jellegű megállapodás főbb feltételeit, de kötelezettségvállalásokat akar arra vonatkozóan, hogy az végül tűzszünethez is vezet.

(mti)

2024, márc, 07