Iszlamista terroristákat alkalmaz az UNRWA

Több mint négyszázötven, az iszlamista Hamasz és Iszlám Dzsihád terrorszervezethez tartozó palesztint alkalmaz a Gázai övezetben az ENSZ palesztin menekülteket segélyező szervezete (UNRWA) – közölte az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője.

Az IDF leleplező telefonbeszélgetések hangfelvételeit is közzétette, amelyek alátámasztják, hogy az UNRWA gázai alkalmazottai is részt vettek az Izrael elleni október 7-i Hamasz-terrortámadásban.

Az egyik felvételen az UNRWA egyik Dir al-Balah-i iskolájának arab tanára hallható, amint leírja bejutását Izraelbe, és beszámol arról, hogy izraeli túszokat ejtett.

Az UNRWA alkalmazásában álló, a mészárlásban részt vett iskolai tanárok egymással beszélgetve becsmérlő kifejezéseket használnak a foglyul ejtett izraeli nők és gyermekek leírására, a “szabajja” szót használják, amely a női rabszolgákat jelöli. Korábban az Iszlám Állam ezt az arab szót alkalmazta az elrabolt jezidi nőkre is.

Az izraeli hadsereg fel kívánja fedni az UNRWA alkalmazásában állt, terrortevékenységet végző palesztinok nevét, akik között iskolai tanácsadók, tanárok és egészségügyi dolgozók is vannak. Többen közülük a katonai szóvivő szerint október 7-én Izrael területén tartózkodtak, és felelősek voltak az aznap elkövetett bűncselekményekért.

(mti)

2024, márc, 05