A magyar zsidóság szolidaritását tolmácsolta izraeli tárgyalásain a Mazsihisz elnöke

A magyar zsidóság szolidaritását tolmácsolta Izrael vezető politikusainak a héten jeruzsálemi tárgyalásain dr.Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke.

A magyar zsidóság legnagyobb vallási szervezetének vezetője ötnapos látogatásán megbeszélést folytatott az izraeli politikai élet számos meghatározó szereplőjével.

Csütörtökön Jichák Hercog államelnök fogadta jeruzsálemi rezidenciáján. Megbeszélést folytattak a Hamász palesztin radikális szervezet elleni háborúról, és Magyarország, valamint a magyar zsidóság Izraelnek nyújtott segítségéről.

Hercog elismerését fejezte ki azért, hogy Magyarország a nemzetközi diplomáciában következetesen kiáll Izrael érdekei mellett. Grósz Andor az MTI tudósítójának elmondta, hogy Hercog élénken érdeklődött a magyar zsidóság aktuális problémái iránt, kérdezett a Mazsihisz intézményeiről, és beszéltek arról, a világ különböző részein más-más formában, de megerősödött az antiszemitizmus.
“Míg másutt a zsidók a mindennapokban korlátozni kénytelenek identitásuk megélését, addig Magyarországon továbbra is biztonságban, nyugodtan gyakorolhatják kultúrájukat, vallásukat. A magyar holokauszt nyolcvanadik évfordulója alkalmából szóba kerültek különböző együttműködési lehetőségek, köztük az izraeli államfő esetleges magyarországi látogatása is” – mondta a Mazsihisz elnöke.

A Mazsihisz vezetője a héten megbeszéléseket folytatott Beni Ganzcal és Gideon Szaárral, a hadikabinet két miniszterével. Mindketten hangsúlyozták a hadi helyzet összetettségét, főleg azt, hogy a gázai hadművelet mellett a libanoni Hezbollah milíciával szemben is védekezni kell, sőt, több mint százezer embert ki kellett telepíteni a Libanonhoz közeli településekről.

A Mazsihisz elnöke ellátogatott a gázai határ melletti Beeri kibucba, és kifejezte együttérzését az egyik legtöbbet szenvedett közösséggel, amelyet korábban már többféleképpen is támogatott a magyar zsidó szervezet. Beeriben átadta a Mazsihisz és a Budapesti Zsidó Hitközség gyűjtéséből befolyt adományt.

Grósz Andor találkozott Juli Edelsteinnel, az izraeli parlament külügyi és védelmi bizottságának elnökével, valamint Avigdor Liberman korábbi védelmi és külügyminiszterrel, akikkel szintén háborús kérdésekről tárgyalt.

Találkozott a magyar származású Jaír Lapiddal, Tomi Lapid volt izraeli miniszterelnök-helyettes és igazságügyi miniszter fiával, és arról beszéltek, hogy a magyarországi zsidóság hídszerepet tölt be Izrael és Magyarország között.

(mti)

2024, márc, 01