Ferenc pápa: az egyház elutasítja az antiszemitizmus minden megnyilvánulását

Az egyház elutasítja az antiszemitizmus és az antijudaizmus minden megnyilvánulását – hangoztatta Ferenc pápa a zsidó testvéreihez írt levélben, amelyet a Vatikán szombaton hozott nyilvánosságra. Az egyházfő aggodalmát fejezte ki az egész világon erősödő zsidóellenesség miatt.

Ferenc pápa a levelet az Izraelben élő fivéreihez és nővéreihez intézte.

Azt írta, fájdalommal és szorongással teli időben élünk, az egész világon nő a háborúk száma, és erősödik a megosztottság.
“Tényleg, ahogyan korábban már kijelentettem, egy darabokban zajló harmadik világháborúban vagyunk, súlyos következményekkel több nép életére” – hangoztatta az egyházfő.

A háború okozta fájdalom a Szentföldet sem kímélte, amely október 7-én “az erőszak precedens nélküli örvényébe zuhant” – utalt a pápa a Hamasz palesztin terrorszervezet Izrael elleni támadásának dátumára.

A pápa kijelentette: a szívét szaggatja annak a látványa, ami a Szentföldön történik, “az ilyen erős megosztottság és a gyűlölet ilyen nagy ereje miatt”. Hozzátette, az egész világ aggodalommal és fájdalommal követi a Közel-Keleten zajló eseményeket, együttérzéssel azon népek iránt, melyek az isteni kinyilatkoztatás történetében szerepet játszó földön élnek.

Ferenc pápa ugyanakkor elismerte, hogy az izraeli-palesztin konfliktus a nemzetközi közvéleményben megosztó magatartáshoz vezetett, amely esetenként az antiszemitizmus és az antijudaizmus formájában nyilvánul meg.

Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy csatlakozik elődeihez, akik már korábban leszögezték, hogy az egyház elutasítja a zsidóellenesség bármilyen megnyilvánulását, “félreérthetetlenül elítélve a zsidók és a zsidósággal szembeni gyűlölet megnyilvánulásait, Istennel szembeni bűnhöz hasonlóan”.

Kifejtette, hogy a katolikusok is aggódnak a zsidókkal szembeni támadások miatt, melyek “borzalmas mértékben” növekedtek az egész világon. A pápa megjegyezte: “azt reméltük, hogy a +soha többé+ refrénjét az új generációk meghallják, de most azt látjuk, hogy sokkal szorosabb együttműködésre van szükség ezen jelenségek gyökereinek kiirtásához”.

A pápa azt írta, szíve közel van a zsidókhoz, a Szentföldhöz és az összes ott élő néphez, izraeliekhez és palesztinokhoz, és azért imádkozok, hogy a béke iránti vágy kerekedjen felül.
“Mindannyiótokat ölellek, főleg azokat, akiket a gyötrelem, a fájdalom, a félelem és a harag emészt” – írta Ferenc pápa. Megjegyezte, nehéz szavakkal reagálni az utóbbi hónapokban történt tragédiára. Hozzátette, hogy zsidó testvéreivel együtt siratja a halottakat, sebesülteket, mindazokat, akik traumát szenvedtek el, és Istentől kéri, hogy vessen véget a háborúnak és gyűlöletnek, “melyek visszatérő ciklusokban veszélyt jelentenek az egész világ számára”. Az egyházfő ezenkívül a túszok hazatérését szorgalmazta.

Ferenc pápa a 2014 júniusában a Vatikánváros kertjeiben tartott izraeli-palesztin imatalálkozón mondott szavait idézte, és hangoztatta egyúttal, hogy a gyűlölet és az erőszak örvényét egyetlen szó, a “testvér” törheti meg.

Elismerte, hogy a pusztítás időszakában nehéz a jövőt látni, mivel a fényt a sötétség helyettesíti, a barátságot a gyűlölet, az együttműködést a háború.

Ferenc pápa úgy vélte, zsidóknak és katolikusoknak, a Szentföldtől kezdve, együtt kell dolgozni a békéért és igazságosságért, mindent megtéve annak érdekében, hogy új távlatok nyílhassanak mindenki számára, izraelieknek és palesztinoknak egyaránt. Zsidóknak és katolikusoknak közösen kell elkötelezniük magukat a barátság, a szolidaritás, az együttműködés terén az elpusztított világ helyreállításában, “visszaszerezve azt a képességet, hogy minden emberben Isten arcát lássuk”.

“Sokat kell még közösen tennünk azért, hogy jobb világot hagyjunk hátra az utánunk következőknek” – hangoztatta Ferenc pápa.

Az egyházfő közölte, hogy zsidó barátai és zsidó szervezetek az egész világból jelzéseket küldtek neki, és leveleik alapján érezte, hogy biztosítani kell őket közelségéről és szeretetéről.

A zsidó-keresztény barátság megerősítését sürgető levelet Karma Ben Johanan vallástörténész küldte Ferenc pápának, az írást négyszáz rabbi és tudós írta alá az október 7-i támadást követően.

(mti)

2024, febr, 05