Dr.Schöner Alfréd aranydiplomáját ünnepeltük

Vasárnap délután felemelő esemény helyszíne volt a budapesti Hegedűs Gyula utcai zsinagóga, ahol sokan gyűltek össze, hogy megünnepeljék dr. Schöner Alfréd rabbivá avatásának 50. évfordulóját.

Schöner Alfréd főrabbi az Országos Rabbiképző Intézetben diplomázott, majd Szegeden és Budapesten dolgozott rabbiként, 1985-től a Dohány utcai zsinagógában főrabbiként. 1997-ben habilitált, 1998-ban egyetemi tanári fokozatot szerzett.

1990 és 1996 között Tel-Avivban tanított, 1998-tól a zsidó tanárképző Pedagógium, 2000-től az Országos Rabbiképző Intézet rektora volt egészen 2018-ig, amikor is nyugdíjba vonult, azt követően évekig a Hegedűs Gyula utcai zsinagóga főrabbijaként tevékenykedett.

A vasárnapi ünnepi rendezvényen beszédet köszöntő beszédet mondott dr. Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke, Mester Tamás, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) elnöke, a Mazsihisz alelnöke, dr.Frölich Róbert országos főrabbi, dr. Balázs Gábor, az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem (OR-ZSE) megbízott rektora, Darvas István a Hegedűs Gyula utcai zsinagóga főrabbija és Müncz László, a Hegedűs körzet elnöke.

Közreműködött Fekete László, a Dohány utcai zsinagóga főkántora.

Az ünnepség végén Schöner főrabbi megköszönte a jelenlévőknek, hogy megtisztelték ezen a jeles napon, majd visszaemlékezett pályafutása kezdetére, rabbinikus munkásságára és egy szép tanítással tette kerekké ezt a csodálatos ötven évet.

A vasárnapi köszöntésen jelen voltak a hazai rabbi- és kántorkar képviselői, körzeti elnökök, kerületi vezetők, korábbi tanítványok és barátok is.

 

Képek az ünnepségről>>>

2024, jan, 14