Az izraeli hadsereg (IDF) feltárt több mint háromszáz, és megsemmisített több mint száz, az iszlamista Hamász terrorszervezet építette alagutat a Gázai övezetben – közölte a katonai szóvivő csütörtökön.
Az IDF szóvivője arról tájékoztatott, hogy a Gázai övezetben tovább folytak a harcok, melyek az övezet déli részén, Hán-Juniszban kiterjednek a föld felett és a föld alatt is.
A hadsereg közzétett egy videofelvételt a Hamász Hán-Junisz alatti egyik alagútjáról, ahol a talált bizonyítékok alapján korábban izraeli túszok tartózkodtak, akiket az október 7-i terrortámadás idején hurcoltak a Gázai övezetbe. A föld alatti járat építésének költségét több millió sékelre becsülik. A háború kezdete óta több mint háromszáz alagutat tártak fel, melyek közül több mint százat felszámolt a hadsereg.
Csütörtökön délelőtt Libanon területéről is lőtték Izrael északi határvidékét, és az IDF viszonozta a libanoni határ túloldaláról érkezett lövéseket.
A Rafael nevű izraeli fegyvergyár és a védelmi minisztérium sikeresen tesztelte a Spyder nevű légvédelmi rendszer új, fejlett termékét, a SPYDER All in One-t (Minden együtt SPYDER). A kísérletben közvetlen és pontos találattal elfogtak egy drónt. Ezt a légvédelmi rendszert a világ számos hadserege használja, s megoldást kínál különböző hatótávolságú légi támadóeszközökkel, drónokkal, repülőgépekkel, helikopterekkel és még taktikai ballisztikus rakétákkal szemben is.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök angol nyelvű videofelvételt tett közzé az X-en szerda este, melyben kijelentette, hogy Izraelnek nem áll szándékában véglegesen megszállni a Gázai övezetet, vagy kitelepíteni a lakosságát.
“Izrael a Hamász terroristái ellen harcol, nem a palesztin lakosság ellen, és mi ezt a nemzetközi joggal teljes mértékben összhangban tesszük” – mondta a kormányfő.
“Izraelnek minden joga megvan ahhoz, hogy megvédje magát a Hamász ellen” – jelentette ki Robert Habeck német alkancellár Izraeli látogatásán csütörtökön.
A német, zöldpárti politikus támogatásáról biztosította Izraelt Jeruzsálemben a hágai Nemzetközi Bírósághoz benyújtott bírósági kereset meghallgatásának első napján, melyben a Dél-Afrikai Köztársaság a palesztinok elleni gázai népirtással vádolta meg Izraelt.
Habeck, aki gazdasági miniszteri posztot tölt be a német kormányban, Jeruzsálemben Nir Barkat izraeli gazdasági miniszterrel folytatott megbeszélést, majd közös sajtótájékoztatót tartottak, melyen Barkat Izraellel szembeni elfogultság miatt bírálta a hágai Nemzetközi Bíróságot.
“Izraelnek minden joga megvan ahhoz, hogy megvédje magát a Hamász ellen. Biztosítanunk kell, hogy az október 7-i atrocitások soha ne ismétlődhessenek meg. Minden német nevében szolidaritást vállalunk Izraellel. A legfontosabb Izrael joga polgárai életének védelméhez, és ebben egységesek vagyunk” – mondta Habeck közös sajtótájékoztatójukon.
(mti, Fotó: CBS)