A háború végéig a Hamász nem akar további fogolycseréről tárgyalni Izraellel

A Hamász nem akar további fogolycseréről tárgyalni, amíg Izrael nem fejezi be a Gázai övezet ellen indított háborúját – jelentette ki szombaton az övezetet irányító palesztin iszlamista terrorszervezet politikai szárnyának helyettes vezetője az MTI szerint.

Szaláh el-Arúri az al-Dzsazíra pánarab televíziónak adott interjújában leszögezte: a mostanáig el nem engedett izraeli túszok „izraeli katonák és olyan civil férfiak, akik szolgáltak az izraeli hadseregben”. A túszok szabadon engedésének feltételeként Arúri tűzszünetet és minden, izraeli börtönben fogva tartott palesztin elengedését követelte. Azt mondta: “Menjen a háború a maga útján! A döntésünk végleges, és ebben nem kötünk kompromisszumot.”

Ugyancsak szombaton az izraeli miniszterelnöki hivatal bejelentette, hogy hazatértek Katarból az esetleges újabb tűzszünetről egyeztető izraeli tárgyalók, mert „zsákutcába jutottak” a Hamásszal folytatott megbeszélések.

(mti)

2023, dec, 02