Idén is átadják a Hanukatalizátor Díjakat

Idén is átadásra kerülnek a Hanukatalizátor Díjak azoknak, akik névtelenül, önzetlenül tesznek a közösségért, másokért. Mint mindig, a Bálint Háznál most is a közösségtől várják, hogy megnevezzék őket, majd a második fázisban szavazzanak is rájuk.

Az idei díjazást kicsit átalakították. Mivel már egy ideje három alappillér, az élmény, a tudás és a tett határozza meg a Bálint Ház működését, a Hanukatalizátor Díjak is ez a három alappillér legfőbb képviselőit jutalmazzák.

Keresik azokat, akik az elmúlt időszakban tudásukkal, bölcsességükkel, tudományos munkásságukkal, tanításukkal építették közösségünket. Napjainkban egyre fontosabbak a kimagasló és magukból feltétel nélkül adni tudó tanítók, akik újabb generációkat oktatnak és segítenek a zsidóság és azon keresztül a világ mélyebb megértéséhez.

Azokat is szeretnék díjazni, akik olyan különleges élményekhez segítik hozzá a közösség tagjait, hogy a kötődések a kutúránkhoz, kulturális hagyományainkhoz még erősebb közösséget hozzanak létre.

A harmadik alappillér kiemelkedő képviselőit is keresik, akik zsidókként egy jobb világot építenek a közösségen belül és kívül is, akik jócselekedeteikkel egy évszázados hagyományláncba kapcsolódnak be.

A jelöléseket december 5-ig a www.hanukatalizator.balinthaz.hu weboldalon lehet leadni.

A díjkiosztót hanuka közepén, december 13-án este tartják a Bálint Házban.

2023, nov, 27