A Kertész Imre Intézet tematikus nappal, művészettörténeti programsorozattal, könyvbemutatóval és rendhagyó irodalomórával ünnepli a 2016-ban elhunyt, Nobel-díjas magyar író 94. születésnapját csütörtökön Budapesten.
A 2017 januárjától működő intézet tematikus napja Kertész-irodalomórával kezdődik, amelyen drámapedagógiai módszerekkel dolgozzák fel Kertész Imre életművének és a Sorstalanság című regényének egyes aspektusait az egyik budapesti gimnázium tizenkettedikes diákjai. Az óra végén az intézetben őrzött Kertész-hagyatékrészből tekinthetnek meg válogatást a résztvevők – tájékoztatta a Kertész Imre Intézet az MTI-t.
Bemutatják Kertész Imre Vázlatok. Feljegyzések, tématervek 1958-1963 című műhelynaplóját, amely teljes, értelmező-magyarázó jegyzetekkel és tanulmányigényű utószóval kiegészítve jelenik meg Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány kiadásában.
Mint írják, a műhelyfeljegyzéseket a Sorstalanság megírásával párhuzamosan vezette az író. Az eddig sosem publikált novella-, kisregény- és színműterveket egyaránt tartalmazó kötetben nyomon követhető az alkotófolyamat, amelyben Kertész Imre irodalmi formába önti a haláltáborokban átélt élményeit. Emellett naplófeljegyzéseiben beszámol aktuális olvasmányélményeiről és az alkotás közbeni lelkiállapotáról is.
A 16 órakor kezdődő könyvbemutatón Ács Margit Kossuth-díjas íróval, műkritikussal, Soltész Mártonnal, a Kertész Imre Intézet irodalomtörténészével, a kötet szerkesztőjével, valamint Radics Péterrel, a Petőfi Irodalmi Múzeum, Digitális Irodalmi Akadémia vezetőjével Őri-Kovács Anna, az est moderátora beszélget.
Csütörtökön indul útjára az intézet új, művészettörténeti programsorozata. A Kertész-tematikájú épületsétát Szabó Tamás programigazgató vezeti. A részvevők az épület története mellett több irodalomtörténeti érdekességgel is megismerkedhetnek Bencsik Krisztina és Soltész Márton irodalomtörténészek közreműködésével: szó lesz a Nobel-díjas magyar író életútjáról, a Kertész-emlékszobában található tárgyak történetéről, valamint az intézetben őrzött fotókról, dokumentumokról. A csütörtöki könyvbemutatóra, valamint az ingyenes irodalom- és művészettörténeti épületsétára a rendezvény@kerteszintezet.hu címen lehet regisztrálni a program megnevezésével.
A közleményben felidézik: Kertész Imre 1929. november 9-én született Budapesten. 1944 nyarán koncentrációs táborba deportálták. Megjárta Buchenwaldot és Auschwitzot, 16 évesen szabadult. A kommunista diktatúra alatt távol tartotta magát az irodalmi élettől; zenés vígjátékok írásából és műfordításokból tartotta el magát.
Első regényét, a diktatúra természetrajzát tükröző Sorstalanságot 1960-tól tizenhárom éven keresztül írta. A könyv 1975-ben jelenhetett meg, és a rendszerváltoztatásig szinte észrevétlen maradt.
Kertész művei az 1990-es évektől kerültek a hazai és a nemzetközi figyelem középpontjába. 2002-ben első magyar íróként irodalmi munkásságáért Nobel-díjat kapott. Életműve a regény, az esszé- és naplóirodalom műfajában is kiemelkedő jelentőségű; könyvei immár több tucat nyelven olvashatók.
Munkásságát több nemzetközi díjjal jutalmazták, Magyarországon Kossuth-díjjal tüntették ki és megkapta a Szent István-rendet. Hosszas betegség után 2016. március 31-én hunyt el Budapesten.
(mti)