Iskolaválasztás előtt: minden szülő egyesített álmai a BZSH Külker Technikum új képzésében

Gyakorlatias szemléletű szakmai felkészítés, közvetlen elhelyezkedési lehetőségek és továbbtanulási esélyek, akár párhuzamosan. Minden nyújt, amit egy jó gimnázium és mindent, amit egy jó szakképzés: tájékozottság, alkalmazkodóképesség, stabil megélhetést biztosító szakmai kompetenciák és még idegen nyelvek ismerete is. Ebben a pedagógiában, ebben az embertípusban hiszünk.  

A BZSH Külkereskedelmi Technikum jövő ősszel induló képzése előnyös praktikus ajánlat szülőknek és most nyolcadikos gyermekeiknek, de egyúttal hitvallás is. Nem hiszünk abban, hogy választani kell a gyakorlatias szakmai tudás és a világ dolgait érintő tájékozottság, a szakmai rátermettség és az általános műveltség, elmélet és gyakorlat között. Olyan szakembereket képezünk, akik megállják a helyüket hazai és nemzetközi munkaerőpiaci körülmények között, biztos megélhetésük lesz nálunk folytatott tanulmányaikat követően, ugyanakkor bármikor képesek úgy dönteni, hogy elmélyítik szakmai ismereteiket a felsőoktatásban, bármit képesek meg- és újratanulni, sőt váltani is, ha kell, ha körülményeik vagy érdeklődésük úgy kívánják.

A jövő szeptemberben, a következő tanévben induló 1+5 éves képzésünk egyszerre kínál komoly angol és olasz nyelvi, valamint informatikai kompetenciákat és bizonyítványokat, a piaci szereplőkkel és a Budapesti Gazdasági Egyetemmel együttműködésben kialakított, magas szintű, azonnali álláslehetőségeket és továbbtanulási esélyeket egyaránt ígérő technikusi oklevelet, valamint – akár emelt szintű – gimnáziumi érettségit, olyan humán és reál műveltséget, amely aztán már lehetővé teszi a további önálló tájékozódást, az akár más tanulmányi vagy földrajzi területeken folytatott egyetemi tanulmányokat.

bzsh-oldal-kulker-tech-v3-logoA sokféle képesség, képzettség, lehetőség mellett a kiegyensúlyozott, reziliens személyiség kialakulását is így képzeljük el: gyakorlati és elméleti tudás, műveltség és alkalmazkodóképesség, nyitottság és magabiztosság ötvözeteként. Az elmélet tünékeny a kellő gyakorlat nélkül, a gyakorlat pedig bizonytalan a kellő elméleti ismeretek nélkül. Minden szülő szeretné, hogy legyen szakma a gyermeke kezében, de legyen azért érettségizett és diplomás is, tudjon bármikor váltani, ha kell vagy szeretne, értse és élje a világot általában, a szakmáján túl is. Ezek a mi törekvéseink is. Mi is pont ebben hiszünk, ezért dolgozunk, évek óta, sikeresen, komoly referenciákkal, több száz végzett technikussal és nyelvvizsgázott tanulóval a hátunk mögött, mégis lazán, barátságos környezetben, stressztől és feszültségtől mentesen, egy nyitott és elfogadó hagyomány légkörében. Nemcsak a tanórákra, de a kikapcsolódásra, a személyiséget harmonikusan, az európai értékek mentén fejlesztő programok szervezésére is nagy hangsúlyt fektetünk.

Legyen a kezében szakma, legyen módja munkát vállalni? Legyen érettségije, legyen módja továbbtanulni? Jól tudjon nyelveket és legyenek fejlett számítógépes ismeretei? Igazodjon el a világban és legyenek barátai, szakmai kapcsolatai? Ha mindezt együtt szeretné az 1+5 év végére, és mindezen túl még azt, hogy a Külkereskedelmi Technikumban töltött évek alatt jól is érezze magát gyermeke és Ön is, akkor megtaláltuk egymást. Mi is pont ezt szeretnénk, és mindezt egyszerre, de győződjön meg róla Ön is: https://kulkertechnikum.hu/bemutatkozunk

Jelentkezési határidő a központi középiskolai felvételire: 2023. november 30.

Jelentkezési határidő a Technikumba: 2024. február 21.

https://kulkertechnikum.hu/megjegyzendo-datumok-es-tudnivalok

Kapcsolódó rendezvényeink a Technikum épületében (1065 Budapest, Révay u. 16.):

  1. november 7., kedd, 11.00 – Együttműködési megállapodások ünnepélyes aláírása

Meghívott vendégek:

Dr. Kunos Péter, a MAZSIHISZ-BZSH ügyvezető igazgatója

Dr. Forgács Anna, a BGE Külkereskedelmi Karának oktatási dékánhelyettese

Beck György, a Neumann János, Számítógép-tudományi Társaság elnöke

Rozgonyi Zoltán, az Euroexam Kft. ügyvezető igazgatója

 

  1. november 15., szerda, 10.00 – 14.00 – Nyílt Nap Nyolcadikosoknak és Szüleiknek

https://kulkertechnikum.hu/nyilt-napok (Regisztráció szükséges.)

  1. november 22., szerda, 17.30 – 18.30 – Szülői Tájékoztató

https://kulkertechnikum.hu/szuloi-tajekoztato-napok (Regisztráció szükséges.)

Az intézmény térítésmentes felvételi előkészítőt tart. Részletek az intézmény honlapján:

https://kulkertechnikum.hu/kozponti-kozepsikolai-felvetelire-elokeszito

(Jelentkezés szükséges.)

2023, nov, 05