A Hamász szerint a túszok elengedésének feltétele a tűzszünet

Nem engedheti el a túszait a Hamász palesztin mozgalom, amíg nem születik tűzszüneti megállapodás – jelentette ki Abu Hamid, az iszlamista palesztin szervezet Moszkvában tárgyaló küldöttségének képviselője a Kommerszant című lapnak.

Azt állította, hogy az általa képviselt szervezet már a háború első napjaiban kinyilvánította szándékát, hogy szabadon engedi a “civil foglyait”, de időre van szüksége ahhoz, hogy megtaláljon mindenkit, aki október 7-én a Gázai övezetbe került.
“Az 1948-ban megszállt területekre, több száz polgár és különböző palesztin frakciók többtucatnyi harcosa lépett be, és az izraeli Gáza hadosztály elestét követően több tucat embert, többségükben civileket fogtak el. Időre van szükségünk, hogy megtaláljuk őket a Gázai övezetben, majd szabadon engedjük őket” – mondta.

Abu Hamid azt hangoztatta, hogy ehhez a feladathoz nyugodt feltételekre van szükség.
“Az izraeli bombázások következtében eddig 50 fogoly vesztette életét” – tette hozzá.

Közölte, hogy egy moszkvai látogatás során a Hamász küldöttsége ismertette az október 7-i támadás okait.
“Az Oroszországi Föderáció a palesztin nép számára baráti ország, és kapcsolatot tart fenn a palesztin nép minden képviselőjével. Mindig készek vagyunk konzultálni vele különböző kérdésekben” – tette hozzá.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő csütörtöki sajtótájékoztatóján közölte, hogy Hamász-küldöttség tartózkodik Moszkvában. A TASZSZ hírügynökség a Hamász Telegram-csatornáján azt írta, hogy a Musza Abu Marzuk, a palesztin szervezet politikai bizottságának tagja által vezetett küldöttséget Mihail Bogdanov külügyminiszter-helyettes, az orosz elnök közel-keleti és afrikai különmegbízottja fogadta. Bogdanov korábban közölte, hogy Katarban megbeszélést folytatott a Hamász politikai vezetésével, és partnereivel megvitatta a palesztin mozgalom által fogva tartott túszok sorsát.

A Kommerszant idézte az izraeli külügyminisztérium csütörtökön kiadott közleményét, amely “méltatlan lépésnek” nevezte, hogy az orosz hatóságok a Hamász-küldöttség fogadása mellett döntöttek, és felszólította Moszkvát, hogy “haladéktalanul utasítsa ki a terroristákat”.
“A Hamász az Iszlám Államnál is rosszabb terrorszervezet. Izrael méltatlan lépésnek tartja a Hamász vezetőinek meghívását Moszkvába, ami hátszelet ad a terrornak, és legitimálja a terrorista atrocitásokat” – olvasható az állásfoglalásban, amely rámutatott, hogy a Hamász vezetése több mint 1400 izraeli haláláért és több mint 220 elrablásáért felelős.

Az izraeli hadsereg egységei csütörtök este és éjjel ismét rajtaütést tartottak a Gázai övezetben – jelentette be az izraeli katonai szóvivő pénteken.

Gyalogsági, páncélos és műszaki alakulatok a légierő drónjainak és helikoptereinek támogatásával rajtaütöttek a Gázai övezet északi és középső részén. A műveletben a Hamász iszlamista szervezet célpontjait támadták Szadaija negyedben és az övezet más részein. A Hamász katonai állásait lőtték többek között Gáza városában, és rakétaindító pontokat, valamint a szervezet székházát is támadták.

Az izraeli hadsereg már a Gázai övezet környékén végrehajtott iszlamista mészárlás utáni első napokban átlépte a határt, holttesteket keresve. A csütörtökön megkezdett razziák már kiterjedtebb területeket értek el, az erők közelednek az izraeli határ közelében lévő lakóházakhoz. Katonai tisztviselők szerint a razziáknak az a célja, hogy információkat gyűjtsenek és összecsapásokat váltsanak ki az iszlamista fegyveresekkel, hogy azok előjöjjenek a civil lakóházak alatti rejtekhelyeikről.

Daniel Hagari, a hadsereg szóvivője elmondta, hogy a Gázai övezetben a következő napokban is folytatódnak a szárazföldi razziák, melyek célja terroristák megölése, a terület előkészítése a tervezett nagyszabású behatolásra és az izraeli állások kiépítése.

Palesztin jelentés szerint az izraeli katonák megölték az Iszlám Dzsihád három fegyveresét a ciszjordániai Dzseninben. Egyikük a Dzsenin Brigád parancsnoka, Iszer al-Amer volt.

A katonai szóvivő szerint harminchat körözött palesztint tartóztattak le az éjszakai razziákban Ciszjordániában, közülük tizenheten a Hamász harcosai. Dzseninben tűzharc tört ki izraeli katonák és palesztin fegyveresek között, ebben vesztette életét Iszer al-Amer.

Az izraeli katonai hatóságok aláírták a Hamász egyik ciszjordániai magas rangú vezetőjének, Szalah al-Arúrinak a Rámalláh melletti Arura faluban lévő házának lerombolásáról szóló végzést. A szóvivő azt is közölte, hogy már 229 olyan személy családját értesítették szeretteik gázai fogva tartásáról, akiket a Hamász támadása során hurcoltak el október elején.

(mti)

2023, okt, 27