Joe Biden: az Egyesült Államok határozottan kiáll Izrael mellett

Az Egyesült Államok határozott kiállását hangoztatta Izrael mellett Joe Biden amerikai elnök kedden, amikor a Fehér Házban nyilatkozatot tett a Hamasz radikális palesztin szervezet Izrael elleni támadásáról.

Az elnök hangsúlyozta, utasítást adott arra, hogy az amerikai kormány illetékesei kezdjenek konzultációt az izraeli partnerekkel, és tanácsadással segítsék elő a foglyok szabadon bocsátását.
“Elnökként nincs magasabb prioritásom, mint foglyul ejtett amerikai állampolgárok biztonságának garantálása mindenütt a világon” – fogalmazott.

Megismételte, hogy az Egyesült Államok az elrettentő erő fokozása érdekében módosított védelmi erőinek elhelyezkedésén, amikor a Földközi-tenger keleti medencéjébe vezényelt haditengerészeti egységeket, és hozzátette, szükség esetén további eszközöket biztosítanak. Felhívta a figyelmet arra is, nem ajánlja, hogy bármely ország, vagy szervezet a jelen helyzetet saját céljaira próbálja felhasználni.

“Teljesen világosnak kell lennünk abban, hogy Izrael mellett állunk” – fogalmazott az elnök. “Biztosítani fogjuk, hogy minden rendelkezésére álljon, amivel állampolgárait képes megvédeni” – hangoztatta Biden, és elmondta, hogy az Egyesült Államok biztosítja az izraeli légvédelmi rendszer, a “Vaskupola” működéséhez szükséges eszközöket.

Beszámolt arról, hogy kedden ismét beszélt Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel akivel egyetértettek abban, hogy a válasznak keménynek, határozottnak és elsöprőnek kell lennie.

“A terrorizmus semmivel nem igazolható és nem megbocsátható” – mondta az elnök és kifejtette, hogy a Hamasz nem a palesztin emberek önrendelkezése és méltósága mellett áll, hanem Izrael állam eltörlésének és a zsidók elpusztításának célját követi, amihez palesztin civileket is élő emberi pajzsként használ.

Amikor a Hamasz az általa elfogottak kivégzésével fenyegetőzik, azzal az emberi morál minden törvényét megszegi – fejtette ki az elnök és megállapította, hogy a Hamasz kegyetlensége és vérszomjúsága az Iszlám Állam dzsihadistáinak legrosszabb cselekedeteit idézi fel, ami terrorizmus.

(mti)

2023, okt, 11