Ideje elvégezni az utolsó feladatokat, nekilátni az ünnepi menű elkészítéséhez, hiszen ma este hat óra után tíz perccel beköszönt a Szombat és Szukot (סוכות) ünnepe is, amely a három zarándokünnepünk egyike.
Innentől kezdve Szukot végéig csak a sátorban étkezünk. Kenyeret, süteményt és más tésztát, bort, és az Izrael földjén honos gyümölcsöket csak a sátorban szabad enni. Fontos micva a négyféle növény az etrog, a luláv, a hadász és az árává beszerzése, és a belőlük készített csokorral az Örökkévaló előtti örvendezés. “Fontos ügyelni arra, hogy a csokor háláchikus szempontból megfelelő legyen.
Elsősorban a következő dolgokat kell figyelni: a lulávnál azt, hogy a pálma lombja legyen teljesen zárt, ne ágazzanak szét a levelei, illetve a „gerince” ne legyen hasadt. Az etrognál a legfontosabb, hogy a hegye ne hiányozzon.” A lulávot, a hádászt és az árávát csokorba kell kötni, úgy hogy a luláv jobb oldalán három hádász, és a bal oldalán két árává legyen. Az etrogot nem tesszük közéjük. A bal és jobb oldalon egy-egy árávát és hádászt, illetve középre még egy hádászt kell tenni. A sátor a szerénység és a megelégedettség jelképe is. És aki megelégedett, az gazdag. “Ki a gazdag? – Ki örvend osztályrészének” (Ávot).
Az osztályrész kevés is lehet. A sátorban is lehet örülni, és az úri palotában is szomorkodni. A sátor jelképezi a zsidó egységet is. Bizonyos mértékig a szukoti sátor is – a széderestéhez hasonlóan – közös élmény a vallásos és a nem vallásos rétegek gyermekei számára. A sátor díszítése, felállítása, gallyakkal való befedése nemcsak a vallásos zsidó életében jelent ünnepi tevékenységet.
A sátor a béke és a vendéglátás szimbóluma. Az ünnepre rendelt prófétai szakasz (Háftárá) a népek Jeruzsálembe özönlését jövendöli Szukot ünnepén. A sátor (szukát sálom) – a béke sátra lesz az idők végén, amikor népek sokasága foga azt ünnepelni. Az ünnepre rendelt prófétai szakasz erről szól.
“És lészen az összes népek maradéka Jeruzsálembe jön évenként leborulni az Örökkévaló, a Seregek Ura előtt és ünnepelni fogják Szukot ünnepét”.
Közösségünk minden tagjának Békés Szombatot és Boldog Szukotot kívánunk!
!שבת שלום וחג סוכות שמח