Jom Kippur komor áhítatát követően az emberek nagy örömmel ünneplik a Szukotot (סכות), amikor otthagyják állandó lakásukat, hogy egy hetet egy olyan sátorban töltsenek, amely jó, ha egy szélfuvallatra össze nem dől. Ennyi elég is a micvához.
Olyannyira könnyű ez a micva, hogy –Bölcseink szerint – egy alkalommal még a nem zsidók is megirigyelték.
Egy ősi történet szerint az idők végén – mondják a Talmud bölcsei – jönnek majd a világ népei, és a zsidók mellett, ők is kérik a jussukat a túlvilági üdvösségből.
Mondja nekik az Örökkévaló: “Aki szombat előtt szorgoskodott (vagyis előkészítette magát a túlvilági életre), az ehet is szombaton (magyarán:mindenki azt eszi, amit főzött magának)”.
– “Világ Ura –érvelnek majd–, a zsidóknak adtad a Tórát, nem nekünk, miért kéred rajtunk számon a meg nem tartását? Mit tehettünk volna? Mi háborúztunk, városokat építettünk, pénzt vertünk, és mindezt azért csináltuk, hogy a zsidók nyugodtan és zavartalanul foglalkozhassanak a Tórával! És különben is, Világ Ura, ha már erről van szó, a zsidók mindig megtartották a Tórát?”
Erre az érvre nehéz az Istennek válaszolnia, ezért azt mondja a panaszkodóknak:
“Rendben, van egy kis könnyű micvém, a Szukká, a sátor, menjetek és tartsátok meg.”
Mennek is, mindegyik épít magának egy sátrat a háza tetejére. Mire azonban kisüt a nap, és meleg lesz, mindegyik újsütetű sátorlakó felrúgja sátrát, otthagyja, és elmenekül, mintha sose lett volna ott…
Jogos a kérdés a Midrásban: Miért csináljuk a sátrat Jom Kippur után?
Azért, mert Ros Hásáná, az ítélet napja, amikor az Örökkévaló törvényt ül a világ népei felett, Jom Kippurkor pedig megpecsételi azt. Na már most, nem tudjuk, mi az ítélet, akár száműzetésre is ítéltethettünk. Ezért csinálunk sátrat, és száműzetünk lakásunkból, mert az Örökkévaló ezt olybá veszi, mintha részünk lett volna a babilóniai száműzetésben…
Érdekes módon a Szukot ünnepének jutott a legnagyobb szerep az eljövendő, az igen áhított messiási korban.
Szukot első napjának Háftárájában olvassuk fel Zechárjá próféta apokaliptikus jövendölését az idők végéről, miszerint a világ népei nagy harcot vívnak egymással Jeruzsálemben, és mindenki, aki ezek után életben marad, elismeri az Örökkévaló mindenhatóságát. Ezután pedig a népek elzarándokolnak Jeruzsálembe, hogy ott megünnepeljék a Szukot ünnepét.
A Midrásban szerepel ez a vers:
“Ismert az Örökkévaló Júdeában, és Izraelben nagy a neve. És vala Sálemben (Jeruzsálemben) sátra, és lakhelye Cionban…”
Már a világ teremtésekor – mondja a Midrás – az Örökkévaló Szukkát épített magának Jeruzsálemben, s abban így fohászkodott:
“Bár úgy lenne, hogy fiaim szót fogadjanak nekem, és ne kelljen lerombolni a Szentélyt…”
Miután pedig a sok vétek miatt a Szentély mégis romba dőlt, az Örökkévaló így „fohászkodott”:
“Vajha eltűnne a rossz ösztön, mely bűnbe viszi fiaimat, ők pedig megtérnének, hogy siettethessem a Szentély felépítését.”