Közeledik az új év, pénteken este beköszönt az 5784-es zsinagógai esztendő.
Ros Hasana (ראש השנה), azaz a zsidó Újév lényege a megtérés, a Tsuvá (תשובה). Még aki egész évben nem jár templomba, az is elmegy ezen az ünnepen, hogy meghallgassa a Sófárfúvást, számba vegye az elmúlt év eseményeit, hisz ez a számadás már a megtérés kezdete.
Bölcseink a megtérést úgy értelmezték, hogy az két részből áll: egyrészt a múltban elkövetett rossz megtagadása, másrészt az ünnepélyes fogadalom, hogy a jövőben jobb leszek, mint voltam.
A Talmud-bölcsek szerint Ros Hasanakor az égi bíróságon három nagy könyvet nyitnak meg. Az egyikbe az igazak iratnak be, hosszú és jó életre. A másodikba azok, akik ennek épp az ellenkezői. Végül a harmadikba az ún. közepesek kerülnek, akiket se ide, se oda nem lehet besorolni. Ezekkel – mondja a Talmud – Jom Kippurig vár az égi bíróság és ha érdemesnek találtatnak arra, hogy elfogadják megtérésüket, akkor beíratnak ők is az első könyvbe. Ha pedig nem, akkor.
Mely vétkekre vonatkozhat a megtérés? Bölcseink ebben az esetben is két fajta bűnt különböztetnek meg egymástól. Az egyik, amit az ember Isten ellen követ el azzal, hogy nem tartja meg a Tóra parancsolatait. A másik pedig az, amit embertársai ellen követ el. A Tóra ugyanis az embertársaink iránti megbecsülést, becsapásának tilalmát éppúgy előírja, mint a szombattartás kötelező voltát, vagy a disznóhús evésének tilalmát. A Talmud pedig előírja, hogy az embertársaink ellen elkövetett gonosz cselekedetekért csak akkor lehet bűnbocsánatot nyerni, ha előtte közvetlenül bocsánatot kér attól, akit megbántott. Amennyiben erre nem hajlandó, akkor megtérése nem érvényes.
“És megtérsz az Örökkévalóhoz, a te Istenedhez és hallgatsz a szavára, ahogy azt neked ma meghagyom, akkor visszahozza az Örökkévaló a te fogságban lévőidet. . . újra összegyűjt téged a népek közül, ahova elszórt téged. . .” ( 5.Mózes, 30,2-3).
A Rajs Hasónó, vagy szöfárd kiejtéssel Ros Hásáná előtti héten (a keleti zsidóknál pedig Elul hó elejétől, 30 napon át) ún. Bűnbánó imákat (Szlichot) mondanak. A szájhagyomány szerint ezt maga Mózes adta át a népnek, ő pedig magától a Teremtőtől tanulta. A Talmud szerint “Az Örökkévaló beburkolózott, mint egy előimádkozó és megmutatta Mózesnek a (Szlichot) imarendet, mondván: amikor a zsidók vétkeznek előttem, mondják el ezen imákat és én megbocsájtok nekik. . .”
Felvetődik a kérdés, vajon a megtérés, a bűnbánat nem mindenki magánügye? Miért kell ezzel a népnek, mint közösségnek, együttesen foglalkozni?
A tradicionális zsidó felfogás az egyéni cselekedet és a közösségi cselekedet között nem tesz különbséget. A Tóra szerint: a “zsidók kezesek egymás iránt”. Bölcseink pedig – többek között – így magyarázzák: “A világ a többség szerint ítéltetik meg, és az egyén a többség alapján (vagyis tettei többsége szerint). Ha valaki egy micvét csinált, boldog lehet, mert mind saját magát, mind az egész világot a jó irányba befolyásolta. Ezzel szemben ha vétkezik, jaj neki, mert akkor mind a világ, mind a saját mérlegének serpenyőjét rossz irányba billentette”.
A Zohár, a Kabbala szent könyve szerint: “lássa az ember úgy magát és cselekedeteit, mintha az egész világ sorsa tőle függne, rajta múlna. . .” A megtérés elhatározás kérdése és egy pillanat alatt megtehető. A kivitelezés már több időt és főleg akaraterőt igényel. Mégis maga az elhatározás, az erre való hajlandóság a fontos.
Bölcseink ezt egy példázattal magyarázták meg: Ha egy fiatalember közli a rabbinikus bírósággal, hogy úgy jegyzett el egy lányt, hogy gazdag vagy okos, esetleg bátor embernek adta ki magát – akkor a bíróság megvizsgálja, igazat mondott-e. Amennyiben igen, az eljegyzést érvényesítik. Ellenkező esetben az eljegyzést érvénytelenítik. Ha azonban egy ifjú azt állítja magáról, hogy ő egy igaz ember (cádik gámur), és ezért jegyezte el a lányt – az eljegyzés mindenképpen érvényes. Ennek az a magyarázata, hogy valaki, abban a pillanatban, amikor kimondta magáról, hogy ő igaz ember, egyben meg is tért, megbánta bűneit, s igaz embernek (cádik) tekinthető, még ha ennek gyakorlati megvalósítása még várat is magára.
A Midrás szerint az első megtérő Ádám volt, aki – miután megszegte a tilalmat és evett a tudás fájáról-megbánta tettét, böjtölt és azt mondta:
„Világ Ura! Bocsásd meg bűnömet, fogadd el megtérésemet, és akkor a későbbi nemzedékek tudni fogják, hogy létezik bűnbocsánat a világon!”