Már Keleti Ágnes a legidősebb olimpiai bajnok a világon

Mától Keleti Ágnes a legmagasabb kort megélt olimpiai bajnok a világon, egyben ő a harmadik legidősebb élő olimpikon.

Az 1921. január 9-én született ötszörös olimpiai bajnok Keleti Ágnes, a Nemzet Sportolója, a vízilabdázó Tarics Sándor 2016. május 21-én bekövetkezett halála óta a legidősebb élő magyar olimpiai bajnok, péntektől pedig a legmagasabb kort megélt olimpiai bajnok a világon, ugyanis Tarics 102 évet és 241 napot élt, ezt haladta túl a legeredményesebb magyar tornász.

Az alkalomból csütörtök délután otthonában köszöntötte Keleti Ágnest Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, illetve Wladár Sándor és Deutsch Tamás, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) alelnökei. Az ünnepségen ott volt Keleti egykori klubja, az UTE (az Újpesti Dózsa elődje és utódja) képviseletében Juhász Judit, a torna szakosztály igazgatója, Tibolya Péter elnökségi tag és Tahon Róbert jogi igazgató. Megjelent Jusztin Ádám, a Makkabi VAC elnöke, a Makkabi Europe sportigazgatója is.

Keleti Ágnes továbbra is minden nap tornázik, sok gyümölcsöt és csokoládét eszik, szemüveg nélkül nézi a tornaközvetítéseket a neten, és kritikusan figyeli a gyakorlatokat

A legmagasabb kort megélt olimpikon – vagyis olimpiai résztvevő – az 1948-as ötkarikás játékokon szerepelt uruguayi vitorlásversenyző, Félix Sienra, aki 107 éves és 9 napos korában halt meg.

(mti)

2023, szept, 08