Kevés hetiszakasz tartalmaz olyan sokféle, változatos témát, mint Ki Técé (כִּי תֵצֵא), avagy askenáz kiejtéssel Ki Szécé szakaszunk.
“Ha háborúba mész ellenségeiddel szemben…” – kezdődik az első mondat. A Tóra nem jó szemmel nézi a hadifogságban ejtett idegen nővel való házasságot. Ugyancsak háborúval fejeződik be a heti szidra, az Ámálék elleni harcra való felhívás, az általa elkövetett bűncselekmények megtorlása. “Emlékezz, mit tett veled Ámálék “pusztítsd el emlékét!”
A két háborúval kapcsolatos téma között a békés élet számos törvényéről olvashatunk. A szűkölködő megsegítése, az elveszett tárgyak visszaszolgáltatása, szülők tisztelete, idegen nőkkel váló házasság eltiltása, sőt még állatvédelmi parancsok teszik színessé “Ki Szécé” hetiszakaszát.
A békés élet számos törvénye közül kiemelünk egyet, ami a házépítéssel kapcsolatos. “Ha házat építesz, építs korlátot a tetőre, hogy ne légy felelős az onnan lezuhanó életéért (véréért)” Az Írás a “dámim” szót használja az élet szó helyett. A “dámim” szónak kettős jelentése van. Jelenthet VÉRT, de jelenthet PÉNZT is.
Ha a “korlátot” szó szerint értelmezzük, a mondat inti a házát építőt, hogy ne okozza más ember halálát. De ha a szónak szimbolikus értelmet adunk, akkor a “korlát” azt jelenti, hogy a házban lakók szabjanak határt a pénz, a vagyon utáni hajszának.
“Ne a pénz, az anyagi érték jelentse a ház jellegét, mert “lezuhanhatnak a ház tetejéről”.
A háznak, a családnak, határt kell szabniuk, “korlátot” kell emelniük az anyagi javak utáni hajszában: Gondolunk kell “Jákob szép sátraira”, ahol a családi élet melege, az egymás iránti szeretet és a Tóra szelleme uralkodik. Nem a ház külső dísze, berendezése, nem a szomszéddal való versengés a lakás szépségében, hanem a benne lévő szellemi-lelki javak teszik a házat igazi zsidó otthonná.
“Építs korlátot házad tetejére”. “Korlátot”, mely a zsidó embert nemcsak önmagáért élő lénynek, hanem a mások segítésének, a közösség szolgálatának hívőjévé teszi.
A hetiszakasz az Ámálék elleni harcra való felhívással fejeződik be.
“Emlékezz, mit tett veled Ámálék”. Nem az egyén, hanem a nép emlékezik! Emlékeznünk kell az örök “Ámálék” embertelen gonoszságára, mikor “úton voltunk” -, nem volt országunk, hazánk. De emlékeznünk kell arra is, hogy “fáradtak, fásultak és istenfélelem híján voltunk” mi, az üldözött nép.
Az istenfélelem hiánya nem éppen a vallási törvények megszegését jelentette. Jelentette a széthúzást, a testvérgyűlöletet, a pártoskodást, akkor, amikor egységre lett volna szükség. A Biblia a pusztai nép vándorlásáról beszél, de mi minden idők “Amalékjára” gondolunk a gálutban és talán hazánkban is.
Az Ámálék elleni első harc Mózes második könyvében lett elbeszélve. “És jött Ámálék, és rajtaütött Izráel fiain Rövidimben. És lőn, amikor Mózes felemelte kezét, Izráel győzött. De ha leeresztette, Ámálék emelkedett felül.”
Bölcseink így magyarázzák Mózes csodatevő kezeit:
“Ha Izráel az Ég felé tekint, Istenben bízik, hite erős, akkor legyőzi ellenségeit. MERT HIT ÉS MEGGYŐZŐDÉS NÉLKÜL A LEGJOBB FEGYVEREK SEM BÍRNAK AZ ELLENSÉGGEL!
“Emlékezz, mit tett veled Ámálék!” – minden idők zsidógyűlölete, és a széthúzás helyett, a testvérgyűlölet helyett szeretet és egymás megértése, megsegítése erősíti Izráelt, és teszi lehetővé, hogy “biztonságban éljünk országunkban. És békét hozok az országra és biztonságban éltek benne.”