Szerda este beköszöntött Tisá BöÁv (תשעה באב), a zsidóság egyik legnagyobb gyásznapja. Az este során ellátogattunk a zsinagógába, közösen a földön ülve imádkoztunk.
A gyásznapról olvassák el dr.Verő Tamás főrabbi tanítását:
“Támuz hó 17-én kezdődött a gyász három hete, mert azon a napon öt csapás érte Izraelt. Eltörött a tíz parancsolatot tartalmazó kőtábla. A napi állandó áldozás az ínség miatt megszűnt, rést törtek Jeruzsálem város falán, a körülkerített városban egy madár sem juthatott, így katasztrofálissá vált az éhség. Az utca szemetét pénzért árulták. Aposztomosz – mások szerint Menáse király – elégette a Tórát. Bálványképet állítottak a Szentélybe, ezért ezen időszakban nem kötnek házasságot, tartózkodnak a vigadalmaktól, nem nyiratkoznak, Áv hó elsejétől Áv hó 10-e délutánjáig (mert addig lángolt a Szentély) nem esznek húst, nem isznak bort, kivétel a Sábát és a halaszthatatlan Micve (parancs) lakoma, például a brit és az elsőszülöttek kiváltása.
A szigorúság tetőpontja Áv hó 9-e (תשעה באב), amikor 25 órás böjtöt tartunk.
Ilyenkor öt dologtól tartózkodunk:
1. Nem eszünk, nem iszunk
2. Bőrcipőt nem viselünk
3. Illatos szerrel nem kenjük, vagy permetezzük be magunkat,
4. Élvezeti fürdés tilos, (szemünket és kezünket mossuk meg),
5. Tartózkodunk a házas-élettől
Tesszük mindezeket azért, mert ezen a napon a pusztítás legsúlyosabb csapása ért minket, az Isten házának, a Szentélynek a romba dőlése. Lényegében két napig kellene böjtölni, ez embertelen követelés volna, de a jámbor ember csak tizedikén napnyugta után borotválkozik, húsételt is csak akkor fogyasztunk.
Tisa BöÁvkor, Áv hó 9-én, szegényes ruhában ülünk a földön, mint a gyászolók. A böjt előtti megszakító vacsoránk hideg tojás és kenyér. Sok helyen hamut is szórnak az ételre. Sirámokat olvasunk. Este Jeremiást recitáljuk.
Gondoljuk meg, mi a különbség a közösségi és az egyéni gyász között. Az egyént érintő gyásznál, ha a hét rokont számoljuk, apa, anya, fivér, nővér, Isten ne adja, fia-lánya, hitestárs, a legszigorúbb időszak a temetés előtti állapot. Ennek neve ánénut (fájdalom). A gyászoló ilyenkor minden cselekvő parancsolattól fel van mentve, imaszíjat sem kell felvennie, bort, húst nem fogyaszthat, nem étkezik, hanem táplálkozik (a különbséget értjük). Minden feladata a temetés mielőbbi biztosítása. A temetés után következik a síva, a hét nap, amikor az érintett a föld felett kis zsámolyon ül, zsoltárokat olvas, Jób könyvét vagy a gyász szabályait tanulmányozza. Tükröt letakarja, ő maga ki nem mozdul a házból, csak szombaton, akkor nem kell a föld felett ülnie. Meglátogathatja a zsinagógát. Az első napokban a köszöntést sem fogadhatja. A harmadik nap után már igen. Az ezt követő 30 napon nem vesz részt mulatságokon, nem nyiratkozik, de elhagyhatja a házat, végezheti napi munkáját. Ezután 11 hónapig szívében a szomorúság, kerüli a nyilvánosságot, külső megjelenési formában is, új öltönyt nem vásárol, ha megoldható, akkor egész évben nem nyiratkozik. De amint látjuk, ahogy az idő múlik, annál kevesebb a megszorítás.
Esztendőn túl csak a halálozási évfordulókon vagy évente négyszer, a mászkir imánál emlékezünk meg nyilvánosan az elhunytról. Ezután túlzottan nem is illik mutatni a gyászt, mert akkor úgy tetszik, hogy az érintett nem nyugodott be a Mindenható akaratába. Láthatjuk, a szabályok a kivezetést szolgálják, hogy az érintett fokozatosan illeszkedjék a mindennapokba. Ezzel ellentétes a közösségi gyász. A megszorítások a gyászos időszak alatt fokozódnak, szigorodnak. Ennek célja a ráhangolás, amely Áv hó 9-én csúcsosodik. A közösségi gyász tartós, csak a Messiás eljövetele oldja fel. Azonban Áv hó nem csak szomorúságot tartalmaz. Azt tartják bölcseink, hogy kevés olyan jó napja van Izraelnek, mint Áv hó 15-e (ט”ו באב). Ennek a történeti magva kapcsolódik Áv hó 9. napjához.
A kémek históriájánál, amikor tíz törzs képviselőjének inspirációja nyomán sírt a nép egész éjszaka, azt mondta a Mindenható, most sírtatok ok nélkül, lesz idő, amikor ezen a napon okkal fogtok zokogni. Ez a nap Áv hó 9-e volt. A büntetés igen nyomatékosnak bizonyult. Aki az egyiptomi rabság kenyerét 20 éven felül fogyasztotta, nem léphetett be Kánaán földjére. Negyven évig vándorolt a nép a sivatagban és minden esztendő említett napján tizenötezer ember megásta a sírját, belefeküdt és nem ébredt fel többé. A negyvenedik évben a soros nemzedék szintén megásta a sírját, bele is feküdtek, de életben maradtak. Először azt hitték, hogy az Újholdat túl korán vélték felfedezni, és még nem érkezett el a végzetes dátum. Áv hó tizenötödikén a hold fogyni kezdett, és akkor megértették, hogy bocsánatot nyertek, megmenekültek. Még egy esemény fűződik Áv hó idusához. Egy férj és feleség összeszólalkozott. A férj megsértette asszonyát, aki megbántva apja házába tért vissza valahová a Szentföld egy távoli vidékére. A férj megbánta viselkedését, utánament, bocsánatot kért és megbékélve egymással, otthonuk felé tartottak.
Útközben a Benjamin törzs földjén érte őket a Sábát, megszálltak a város fogadójában. Sajnos megismétlődött a szodomai történet: a helybeliek a vendégek kiadatását követelték. A fogadós szorongatott helyzetében kompromisszumos megoldást választott, az asszonyt kiadta a tömegnek, a férjet nem. A szerencsétlen feleséget annyian megerőszakolták, hogy nem élte túl. A gyalázatos eset nagy felháborodást keltett, s a többi törzs hadserege háborút indított a Benjaminiták ellen, akik rendkívül elszántan védekeztek. Igen sokan meghaltak a csata nyomán mindkét oldalról. A bölcsek megtiltották a házasságot a Benjámin törzs tagjaival. Fogyott is a törzs igen erősen. Kihalásuktól kellett tartani. Ezért enyhítettek a szigoron. Áv hó 15-én a férjhez menni akaró lányok táncoltak Silóban és a nősülni vágyó legények “rabolhattak” közülük. A lányok maguk is biztatták a férjjelölteket, hogy ne nézzenek a szépségre, a jó szív és a tisztaság a legfőbb erény. Az így létrejött házasságok mentették meg a Benjámin törzset.
A Midrásban az áll, hogy az Örökkévaló ezt mondta: „Lásd, milyen nagyszerű a Tóra, mely meggyógyítja a nyelvet”. Honnan tudjuk ezt? Onnan, hogy ezt olvassuk a Példabeszédekben: „Az élet fája meggyógyítja a nyelvet”. Az élet fája pedig a Tóra, ahogy a Példabeszédek 3. fejezete mondja róla: „Élet fája ez azoknak, akik megragadják, és akik megtartják, boldogok.” A Midrás ezek után hozzáteszi, hogy „a Tóra felszabadítja a nyelvet”, és ezen állítás igazolására több bizonyítékot hoz. De Rés Lákis azt mondja: „Miért kellene ezt máshonnan megtanulnunk? Tanuljuk meg a fent idézett bibliai versből.” Mózes, mielőtt ismerte volna a Tórát, azt mondta magáról: „Nem vagyok a szavak embere”. Rási ezt úgy magyarázza, hogy Mózes dadogott.
Viszont mikor megismerte a Tórát, az új életet adott a nyelvének, és elkezdett folyékonyan beszélni. Honnan tudjuk ezt? Onnan, hogy úgy kezdődik a hetiszakaszunk: „Ezek a szavak, amelyeket Mózes mondott.” Méghozzá nem is keveset beszélt: egyhuzamban „átismételte” a Tórát. Mózes ötödik könyvét, a Devárimot, Mózes mondta el élete utolsó heteiben, Svát hónap elsejétől Ádár hónap hetedikéig. Tanította a népet, akik épp készültek belépni Izrael földjére, hogy megbizonyosodjon róla, a nép továbbra is tanulni fogja a Tórát és az Örökkévaló micváit fogja teljesíteni.
Rámbán rámutat, Mózes nem ismételte át a kohénokra és a Szentélyre vonatkozó törvényeket, amit azzal magyaráz, hogy nem volt rá szükség, mert a kohénok lelkesek voltak. Viszont átismételte azokat a törvényeket, amelyek az egész népre vonatkoznak, egyes esetekben azért, hogy jobban elmagyarázzon egy-egy parancsolatot, máskor csak azért…”
Szerda estétől csütörtök estig van érvényben a 25 órás böjt.
Böjt kezdete: július 26.: 20:26
Böjt vége: július 27.: 21:02