Pénteken délelőtt tartották a 2022/23-as tanév évzáróját a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) fentartásában működő Scheiber Sándor Általános Iskola és Gimnáziumban.
Az évzáró alkalmával dr.Verő Tamás főrabbi rövid rabbinikus tanítással hangolta rá a gyerekeket a tanév utolsó hivatalos programjára, majd Mester Tamás, a BZSH elnöke köszöntötte a diákokat, tanárokat.
Örömét fejezte ki, hogy a Scheiber igen szép számú tanulói létszámmal büszkélkedhet és közülük is sokan vannak, akik különféle oktatási- és sport versenyeken öregbítik az iskola hírét.
“A zsidó iskolák nagyban pótolják a vallásos nevelést, mely korunkban annyira hiányzik.
A vallásos irány továbbvitele és megerősítése, továbbra is prioritás.
Ehhez a Budapesti Zsidó Hitközség és annak rabbikara, minden segítséget eddig is megadott, és a jövőben is meg fog adni.” – mondta Mester Tamás.
Az elnök megköszönte a tanári karnak, köztük Kovács Bernadett igazgatónak is az elmúlt tanévben végzett munkáját, majd átadta az apróbb ajándékokat, okleveleket azoknak az alsóbb tagozatos hallgatóknak, akik a Scheiber-kórus tagjaiként értek el kiemelkedő sikereket Klein Judit tanárnő segítségével.
Hasonlóképpen az évzárón kapták meg érettségi bizonyítványaikat az idei végzősök is.
Az évzáró végén Darvas István főrabbi áldotta meg a gyereket, valamint a tanárokat egyaránt.