Százegy éves korában elhunyt dr. Frischmann Edgár Sándor, a BZSH Hegedűs Gyula utcai zsinagógájának köztiszteletben álló tagja, a Kiskunfélegyházi Járási Ügyészség egykori ügyésze.
Tavaly nagy ünnepség keretein belül köszöntötték a centenáriumi születésnapját ünneplő hittestvérünket.
A Csáky zsinagógában Dr.Tóth József, a kerület polgármestere, a XIII. kerületi önkormányzat nevében ajándékot és emléklapot is átadott neki. Müncz László körzeti elnök, Mester Tamás, a Budapesti Zsidó Hitközség elnöke, valamint Darvas István főrabbi és dr.Várnai György, a Hegedűs Zsinagóga Alapítvány elnöke külön is köszöntötte őt a helyszínen.
Dr.Frischmann Edgár Sándor temetésére 2023. június 2-án, pénteken reggel fél tíz órakor kerül sor a Kozma utcai izraelita temetőben, ahol Darvas István főrabbi, a Hegedűs körzet főrabbija búcsúztatja közösségének egy értékes tagját, a kántori teendőket Biczó Tamás főkántor látja el.
Emléke legyen áldott!
ברוך דיין אמת