Izrael bronzérmes lett az Euróvíziós Dalfesztiválon

Az izraeli Noa Kirel Unicorn (Unikornis) című dala 362 ponttal a harmadik helyen végzett az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében. A fiatal énekesnő az első elődöntőből került be a fináléba a közönség szavazatai alapján. Az elődöntőket követően a fogadóirodák a hatodik helyre tippelték az izraeli dalt, mely végül bronzérmes lett a huszonhat országot felvonultató fináléban.

Az idei fesztivál szombat éjszakába nyúló döntőjét Liverpool 11 ezer személyes rendezvény- és sportcsarnokában, a Liverpool Arenában tartották. döntőt a svéd Loreen nyerte Tattoo című dalával. A svéd győztes a zsűri és a közönség szavazatai alapján 583 pontot szerzett, Finnország 526 ponttal került a második helyre. Magyarország idén sem vett részt a dalfesztiválon.

A döntőben a 2018-as döntő izraeli győztese, Netta is fellépett, aki a liverpooli Dead or Alive együttes 1984-es a You Spin Me Round (Like a Record) című slágerét adta elő.

Izrael 1973 óta négyszer meg nyerte meg az Eurovíziós Dalfesztivált: 1978-ban Izar Cohen A-ba-ni-bi című dalával, 1979-ben a Milk and Honey formáció Hallelujah című dalával, 1998-ban Dana International Diva című dalával, 2018-ban pedig Netta Barzilai Toy című dalával. Tavaly Izrael – amelyet Michael Ben David énekes képviselt – 2014 óta először nem jutott be a döntőbe.

Az izraeli dal:

(akibic.hu)

 

2023, máj, 15