A 75 éves Izraelt ünnepelték

Izrael kikiáltásának 75. évfordulóját ünnepelték szerdán egész Izraelben.

Az esemény alkalmával szerdán a legfőbb állami méltóságok átadták a legmagasabb helyi kitüntetést, az Izrael-díjat a tudományos, közéleti és művészeti élet kiemelkedő képviselőinek, és az idén is megrendezték a gyermekek tóravetélkedőjének döntőjét.

Reggel Jichák Hercog államfő rezidenciáján átadták a legkiválóbb 120 katonának – idén csaknem felerészt nőknek – a kitüntetéseket. Délelőtt emellett légiparádét rendeztek az izraeli városok és a falvak fölött a harci repülőgépek.

Kedd este az “ország születésnapját” megnyitó jeruzsálemi, Herzl-hegyi gálaünnepségen a 12 zsidó törzs emlékére meggyújtott hagyományos 12 fáklyát lángra lobbantók közül a legismertebb, az 1973-as háború egyik, később politikussá vált hőse, Avigdor Kahalani volt. E megtiszteltetésben részesült többek közt két orvos, és egy, az osztályában kiközösített, majd a kiközösített gyermekek megsegítésére szervezetet létrehozó lány.

(mti)

2023, ápr, 27