Élet Menete: Ki kell állni a mai gyűlöletkeltők ellen is

Az emlékezés fontosságát, a kortársak felelősségét és az oktatás szerepét hangsúlyozták az idei Élet menete szónokai vasárnap délután Budapesten. A holokauszt áldozataira emlékező séta Budapest munkaszolgálatosoknak állított két emlékműve között, a VIII. kerületi Koltói Anna térről a VII. kerületi Bethlen Gábor térre haladt.

Gordon Gábor, az Élet Menete Alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntőjében kiemelte: az idei séta a munkaszolgálat áldozatainak állít emléket. A munkaszolgálatosokról kevés szó esik a megemlékezéseken, pedig 1939-től több mint százezer zsidó és nem zsidó embert vezényeltek munkaszolgálatra, kényszerítettek munkatáborokba.

Közülük 60 ezren nem élték túl a szolgálatot az embertelen, kegyetlen bánásmód és körülmények miatt – mondta.

A menet díszvendége, Katharina von Schnurbein, az antiszemitizmus elleni harc és a zsidó élet támogatásának európai bizottsági koordinátora arról beszélt: emlékezni kell az áldozatokra, hogy soha többé, senkivel ne történhessen meg az, ami velük történt.

Hozzátette: emlékezni kell azokra az igaz emberekre is, akik segítették az áldozatokat. Az ő bátorságuk és hogy felemelték a szavukat, amikor mindenki más hallgatott, ma is példaként szolgálhat.

Katharina von Schnurbein felhívta a figyelmet az erősödő antiszemitizmusra, megjegyezve, miközben Budapesten a zsidó élet pezseg, a közösség sokszínű és aktív, tíz magyar zsidó közül nyolc problémának tartja az antiszemitizmust.

Kitért arra is: az Európai Bizottság 2021 októberében uniós stratégiát készített az antiszemitizmus ellen és a zsidó élet támogatására. A stratégiában közel 100 kezdeményezés szerepel, céljuk, hogy a széles nyilvánosság megértse az antiszemitizmus gyökereit és veszélyeit. Emellett hatékony módszereket kívánnak biztosítani az emlékezéshez.

A stratégia legfontosabb célja, hogy az európai zsidók vallási és kulturális hagyományaiknak megfelelően, félelem nélkül élhessék életüket.

Örömét fejezte ki, hogy a magyar kormány is készíti saját nemzeti stratégiáját. “Számítunk minden egyes tagállamra, a civil társadalom elkötelezettségére és a zsidó közösségekre”, köztük a magyarra, hogy “továbbléphessünk egy antiszemitizmustól mentes EU felé” – tette hozzá.

David Pressman, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete hangsúlyozta: az, hogy Európa legnagyobb zsinagógája egy rövid sétára van a menet aktuális helyszínétől, Európa negyedik legnagyobb zsinagógája pedig Szegeden van, bizonyítja, hogy a zsidó közösség mennyire fontos Magyarország múltjában és jelenében egyaránt.

Hangsúlyozta: amikor összegyűlünk, hogy újra elmeséljük a holokauszt történetét, joggal dicsőítjük a felszabadítókat, rácsodálkozunk a túlélők kitartására és emberségére, valamint a megölt milliók miatti felbecsülhetetlen veszteségére. Ugyanakkor – mutatott rá – az olyan emberek történetét is el kell mesélni, akik tudták, mi történik, de nem cselekedtek. Emellett – folytatta – beszélni kell azokról az emberekről is, akiknek triviális, rutinszerű napi cselekedetei lehetővé tették a náciknak, hogy több mint hatmillió zsidót, valamint számtalan homoszexuálist, romát és másokat öljenek meg.

A holokauszt nem valósulhatott volna meg sem a gázkamrákat és őrtornyokat kezelő hóhérok aljas gyűlölete, de nem történhetett volna meg az emberek cinkos passzivitása nélkül sem.

Hangsúlyozta: az Élet menete egy része a megemlékezésről és a nevelésről szól, de a séta arra is alkalmat ad, hogy újra elkötelezzük magunkat, hogy összegyűjtsük az erőt, hogy bevonjuk azokat, akikkel nem értünk egyet, és kiálljunk azok ellen, akik a kiszolgáltatottakat célozzák meg, akiket opportunista gyűlölet hajt, és akik mindannyiunkat felhasználnak a megosztásra, a marginalizálásra és a dehumanizálásra.

Jákov Hadasz-Handelszman, Izrael budapesti nagykövete hangsúlyozta: az oktatásnak kiemelkedő szerepe van az antiszemitizmus eltörlésében és abban, hogy a fiatalok tisztában legyenek a holokauszt során elkövetett bűnökkel.

“Az antiszemitizmus, a rasszizmus, a xenofóbia és a diszkrimináció más formái továbbra is szennyezik a világunkat” – fogalmazott. Ezért nagyon fontos, hogy “első kézből meghallgassuk a túlélők történeteit és még fontosabb, hogy életben tartsuk ezeket a történeteket a jövő generációi számára”. A túlélők az egyetlen élő kapcsolat a múlttal és hamarosan már nem lesz közvetlen bizonyíték a történtekről” – mondta.

Kitért arra: az Élet menete a “felszólalásról szól, különösen az egyenlőtlenség és az intolerancia ellen”. A csend egyenlő a beleegyezéssel és nincs annál rosszabb, mint csendes szemlélőnek lenni, amikor jogtalanságok történnek – tette hozzá Jákov Hadasz-Handelszman.

A rendezvényen megemlékeztek a márciusban elhunyt Hajim Topolról, az 1971-ben készült Hegedűs a háztetőn című filmben Tevjét alakító izraeli színészről.

A menetet Verő Tamás főrabbi és Michel Gourary, az Élet Menete nemzetközi szervezetének európai igazgatója indította el.

A menet a Teleki László tér érintésével a Fiumei úton haladt, majd az István utcára kanyarodva érkezett a Bethlen Gábor térre, a Zsidó munkaszolgálatosok emlékművéhez.

Az idén 19. alkalommal megrendezett menet célja, hogy a résztvevők felekezeti és politikai hovatartozásra való tekintet nélkül együtt róhassák le kegyeletüket a holokauszt áldozatainak emléke előtt, és tegyenek hitet a társadalmi szolidaritás mellett.

Képeink az idei Élet Menetéről>>>

(mti)

2023, ápr, 17