Ismét több tízezren vettek részt a kohaniták áldásán Jeruzsálemben (Videóval)

A Siratófalnál a Pészah (פֶּסַח) ünnepén tartott hagyományos kohanita áldáson (ברכת הכוהנים) az egykori papi törzs férfi leszármazottai minden évben testüket, fejüket imakendőbe burkolva mindkét kezüket felemelve héber nyelvű imát mondanak Izrael népének békéjéért és boldogulásáért.

A zsidó vallás szabályai szerint régen évente háromszor, köztük Pészachkor el kellett zarándokolni és áldozatot kellett bemutatni a vallás legszentebb helyén, a Templomhegyen található jeruzsálemi szentélyben, ahol jelenleg egy másik vallás, az iszlám harmadik legszentebb helye, az al-Aksza mecset áll a Mecsetek terén.

A kohaniták áldását áldást naponta elmondják az ortodox zsinagógákban Izraelben, de évente kétszer, a sátoros ünnepek és Pészach idején nagyszabású ceremónián több tízezer résztvevő előtt a Siratófalnál is.

Nézzék meg az idei kohanita áldást:

(Fotó: ynet)

2023, ápr, 09