Az izraeli diákok lengyelországi utazásainak újraindításáról szóló megállapodást írt alá Zbigniew Rau lengyel és Eli Cohen izraeli külügyminiszter szerdán Varsóban.
A kétoldalú tárgyalásokat követő közös sajtóértekezleten Rau kiemelte: a megállapodás rendszerezi az izraeli fiatalok lengyelországi látogatásainak elveit, a lengyel fél számára pedig garantálja az Izraelben teendő országismereti utazások szervezését azonos elvek alapján.
A megállapodás azt követően született, hogy az izraeli fél tavaly júniusban felfüggesztette középiskolai diákjainak lengyelországi utazásait – amelyek során a fiatalok a volt német náci haláltáborokat tekintették meg –, azzal az indoklással, hogy lehetetlenné vált a diákok “helyes és biztonságos tájékoztatása” az utazások során.
Varsó viszont nem tartotta lehetségesnek az utazások szervezését az addigi szabályok szerint, elfogadhatatlannak tartva, hogy az izraeli fiatalokat Lengyelországban az izraeli biztonsági erők kísérték.
Rau közölte: a csütörtöki megállapodás lehetőséget biztosít arra, hogy az izraeli fiatalok megismerjék a holokauszt történetét, de utazásaik programja nemcsak erre a témára fog korlátozódni. Lehetőséget teremtenek Lengyelország történetének, ezen belül a lengyel-zsidó kapcsolatok közel ezeréves történetének megismerésére, valamint az izraeli és a lengyel fiatalok találkozóira is.
A diákcsoportok biztonságát ezentúl a fogadó ország köteles szavatolni.
A koronavírus-járvány kitörése előtt évente mintegy 40 ezer izraeli diák vett részt a lengyelországi utazásokon.
Eli Cohen a kétoldalú kapcsolatok fontos pillanatának nevezte a megállapodás megkötését. Azon reményének adott hangot, hogy nemcsak a fiatalok utazásai kezdődnek újból, hanem a közös történelemről folytatott párbeszéd is.
Kijelentette: azért érkezett Varsóba, hogy megújítsa a két ország közötti kapcsolatokat, és abbéli reményének adott hangot, hogy Lengyelországnak újból lesz izraeli nagykövete.
A két ország 2021 közepétől kölcsönösen szüneteltette a nagyköveti állomáshelyek betöltését, mert vitát okozott közötük az a lengyel törvény, amely a második világháború idején más kézbe került ingatlanok visszaszolgáltatásával kapcsolatos, gyakori lengyelországi visszaélések kiküszöbölését célozta.
Izrael lengyelországi nagykövete tavaly február végén foglalta el újból posztját. A misszióvezető egyebek között az izraeli állampolgárok ukrajnai kimenekítését irányította, miután Oroszország megtámadta Ukrajnát.
A lengyel külügyi tárca honlapján olvasható közlemény szerint Rau a Cohennel folytatott csütörtöki megbeszélés során kifejezte Varsó készségét arra, hogy a kétoldalú kapcsolatokat a kölcsönös tisztelet alapján magasabb szintre emelje.
Az ukrajnai háború kapcsán a lengyel diplomácia vezetője felszólította izraeli partnerét, hogy országa “növelje elkötelezettségét az Ukrajna számára nyújtott többdimenziós támogatás iránt” – áll a közleményben.
(mti, Fotó: Times of Israel)