Izraeli kutatás: több ember él a földön, mint vadállat

Egy izraeli kutatócsoport becslései szerint bolygónk vadon élő emlőseinek össztömege mintegy 22 millió tonna. Ezzel szemben az emberi népesség össztömege bőven százmilliós nagyságrendet képvisel, akárcsak a haszonállatoké – írja a hazipatika.com.

A rehovoti Weizmann Tudományos Intézet szakemberei egy olyan mérőszámot kerestek, amellyel megfelelően ki lehet fejezni globális léptékben is a vadvilág sokszínűségének megőrzése érdekében tett erőfeszítések hatékonyságát. Mint azt az IFLScience írja a Proceedings of the National Academy of Sciences (PNAS) folyóiratban megjelent tanulmány szerzőit idézve, „az emlősök össztömegének meghatározása lehetővé teszi a különböző testméretű fajok összehasonlítását.” Így tehát a kutatók erre is tettek kísérletet: hogy meghatározzák az összes a Földön élő emlős vadállat összes egyedének együttes tömegét.

Első lépésként összegyűjtötték a meglévő tudományos becsléseket különböző emlősfajok populációira vonatkozóan. Összesen 392 szárazföldi faj esetében találtak így elérhető adatokat, ami azonban csupán az összes vadon élő emlősfaj mintegy 6 százalékát teszi ki. A nagymértékű hiány pótlása érdekében a kutatók a gépi tanulás módszerét vették elő. Minden fajra vonatkozóan meghatározták a fajok egyedszámát alapjaiban befolyásoló faji sajátosságokat, amelyek alapján aztán – összehasonlítva az ismert becslésekkel is – az algoritmus lemodellezte a fajok fennmaradó részének valószínűsíthető egyedszámát.

Végeredményben a mintegy 6400 szárazföldi emlősből így 4805-re vonatkozóan tudtak populációs adatokat meghatározni. Bár az eltérés még így is jelentős, de tekintve, hogy az adathiány elsősorban a ritka fajokra korlátozódott, a kutatócsapat szerint nem is valószínű, hogy számottevő befolyása lett volna a globális összképre. Egy szó, mint száz, az elemzés következtetése, hogy a vadon élő emlősök össztömege 22 millió tonna a bolygón. Egyenlő eloszlásról ugyanakkor szó sincs, hiszen az össztömeg körülbelül 40 százalékán alig 10 faj osztozik. A fehérfarkú szarvasok 45 millió egyede például 2,7 millió tonnát nyom együttesen. A vaddisznók 1,9 millió, az afrikai elefántok 1,3 millió tonnával következnek a dobogón.

Hogy mit is jelent pontosan ez a 22 millió tonna, azt érdekes megvilágításba helyezi, ha hozzávesszük, hogy az emberi népesség együttes tömege 390 millió tonna. A haszonállatként tartott szarvasmarhák pedig még többet, 420 millió tonnát tesznek ki. „Az emlősök biomasszájának globális összetétele jól tükrözi, mekkora terhet ró az ember a vadon élő emlőspopulációkra. A növekvő emberi népesség, az állati eredetű élelmiszerek iránti növekvő igény, valamint ehhez kapcsolódóan az ipari léptékű állattenyésztő létesítmények terjeszkedése oda vezetett, hogy a háziasított emlősök ma mintegy harmincszorosan felülmúljak súlyban a vadon élő szárazföldi emlősöket” – mutatnak rá a tanulmány szerzői.

2023, márc, 17