Tíz hamisítatlan purimi dal az ünnepre


Purim időszakában számos nótát dúdolunk, sok tradicionális, és a modern korban divatossá vált zeneszám színesíti az ünnepet.
Alábbi összeállításunkban összegyűjtettünk tíz újkori purimi dalt, ami a “sorsvetés” ünnepéhez kapcsolódik.
Jó hangolódást kívánunk az ünnepre ezekkel a dalokkal!


10.
A lista végére egy olyan dalt helyeztünk, mely tulajdonképpen akár vezethetné is purimi válogatásunkat. A tradicionális dalt talán mindenki ismeri, hiszen Purim ünnepének fő eleme.
Mint azt szövege is mutatja ez az ünnep “a gyerekek nagy ünnepe”.
Bár modernkori nótákat ígértünk, mégis a Chág Purim (חג פורים) nem maradhat ki egyetlen purimi válogatásból sem.

Kilencedik helyre a “What Does Haman Say” című valójában paródia dal került. Az eredeti nóta 2013-ban bombaként robbant be a világ zenei piacára, pedig tulajdonképpen önmagában már az eredetileg “Mit mond a róka?” címmel ellátott világsláger sem a dallamvilága miatt vált a fiatalok kedvencévé. Az A.K.A. Pella előadásában most azonban megtudhatjuk “Mit is mond Hámán?”

8.
Purimi dalválogatásunk nyolcadik helyét egy úgymond kakukktojás foglalja el. Aki jártas a zsidó liturgia világában, bizonyára talál majd hasonlóságot a naponta elmondott imák és Gad, valamint Beni Elbaz dalának szövege között, amelyben az Örökkévaló nagyságát hangoztatják.
Bár a dalban egyetlen konkrét utalás sincs Purim ünnepére, mégis Izraelben nagy előszeretettel hallgatják ezt a slágert ezen a napon.

7.
Hetedik helyre került válogatásunkban a Temple Israel feldolgozása. A Maroon 5 és Christina Aguilera által 2010-ben a világ tetejére repített dalt, a Temple Israel formálta át 2013-ban purimi nótává. A videoklipben már előkerül a Hámán táska, a kereplő, és a régi történet szereplői is, persze már modern kori kivitelben.

6.
Éppen csak, hogy kimaradt a legjobb öt purimi dal közül a Kippalive feldolgozása. A csupa fiúkból álló zenekar acapella mód adja elő a purimi történetet napjaink slágereinek dallamára énekelve.

5.
A TOP5-be, azaz a legjobb öt dal közé, az ötödik helyre került a világhírű énekes Dudu Fisher Purim című dalával. A megszokotthoz képest ebben a dalban nem csillogtatja meg annyira fantasztikus hangját, mint azt oly sokszor hallhattuk már, a dalt inkább a mellé társuló gyerekkórus viszi, de a purimi történet így is visszaköszön a videóból.

4.
Negyedik helyre került a The Sternabeats dala, mely a Purim Night, azaz Purimi Éjszaka címet viseli.
Ahogy mostanában már divat lett, ez a nóta is főleg acapella stílusjegyeket visel, és Taio Cruz’s “Dynamite” című slágere lett “purimosítva” 2011-ben.

3.
Nem maradhatott ki válogatásunkból a Maccabeats, mely szinte minden ünnepre több remek átdolgozást készít, és ez Purim esetében sincs másképp. Nem csak a dal, de a videoklip is pontosan visszaadja azt amiről Purim szól, a vidámságot, és az örömöt.

2.
Ezüstérmes lett a Jégvarázs című Oscar-díjas animációs film betétdalának purimi történetre aktualizált változata. A dal szövegének megértéséhez némi angol nyelvtudás is kell, de ennek hiányában is bárki elhiheti, ez tökéletes főcím dal lehetne egy purimi meséhez is.

1.
Elérkeztünk a legjobban várt dalhoz, az első helyezett purimi nótához. Purim vidám ünnep, az egyik legvidámabb, így nem csoda, hogy Pharrell Williams világslágerének átdolgozása, a “Happy” vitte el a pálmát, melynek nem is a szövege, hanem a videoklipje az ami leginkább az ünnep vidám hangulatához illik.


Listánkat szubjektív alapon állítottuk össze, így bizonyosan kimaradtak olyan számok, amelyeknek mások szerint szerepelnie kellett volna a legjobb tízben, vagy olyanok, amelyek sokak szerint nem férnek be a Top10-be, de Purim révén mi ezeket a dalokat választottuk ki “Sláchmóneszként”.

2023, márc, 06