Közös halvacsorát tartottak a BZSH idősek klubjai

Most emlékeztünk meg Zájin Ádárról, Mózes tanítómesterünk születésének és halálának napjáról.

A BZSH körzeteiben -ahogy szokás- halvacsorákat tartottak, így a Hegedűs Gyula utcai zsinagógában is, ahol a Herman Klub és a Héber Imre klub tagjai ünnepeltek.

A rendhagyó közös vacsorán a nagy létszámban megjelent klubtagokat Mester Tamás, a Budapesti Zsidó Hitközség elnöke köszöntötte, majd Dr.Schőner Alfréd főrabbi tanítását hallgathatták meg a jelenlévők az ünnep kapcsán.

2023, márc, 01