Vasárnap estétől, Szukot (סֻכּוֹת) ünnepének beköszöntétől kezdve csak a sátorban étkezünk.
Kenyeret, süteményt és más tésztát, bort, és az Izrael földjén honos gyümölcsöket (szőlőt, fügét, gránátalmát, datolyát, olajbogyót) csak a sátorban szabad enni.
Ezek fogyasztása előtt külön áldást is mondunk:
„Áldott vagy Te, Örök I.tenünk, Világ Ura, ki megszentelt minket parancsolataival, és meghagyta nekünk, hogy sátorban lakjunk.”
“וְאִילוּ לַעֲשׂוֹת סוּכָּה לֹא מְבָרֵךְ…”
Fontos micva Szukkotkor a négyféle növény. az etrog, a luláv, a hadász és az árává beszerzése, és a belőlük készített csokorral az Örökkévaló előtti örvendezés. “Fontos ügyelni arra, hogy a csokor háláchikus szempontból megfelelő legyen. Elsősorban a következő dolgokat kell figyelni: a lulávnál azt, hogy a pálma lombja legyen teljesen zárt, ne ágazzanak szét a levelei, illetve a „gerince” ne legyen hasadt. Az etrognál a legfontosabb, hogy a hegye ne hiányozzon.”
A lulávot, a hádászt és az árávát csokorba kell kötni, úgy hogy a luláv jobb oldalán három hádász, és a bal oldalán két árává legyen. Az etrogot nem tesszük közéjük. A bal és jobb oldalon egy-egy árávát és hádászt, illetve középre még egy hádászt kell tenni.
“A csokrot még ünnep előtt kell elkészíteni, lehetőleg a sátorban, ezzel is összekötve az ünnep két micváját.”