Húsz év után került vissza Izraelbe egy kétezer éves érme

A Jeruzsálemtől délre fekvő Ella-völgyből palesztinok vittek el egy ezüstérmét 2002-ben, amely most hosszú út után visszakerült Izraelbe – számolt be róla a The Jerusalem Post.

Az érmét 2000 évvel ezelőtt a római megszállás ellen fellázadó zsidók verették, így az a függetlenségüket is szimbolizálta.

Ellopásáról először az Izraeli Régiségügyi Hatóság (IAA) értesült, 2002-től a hatóság azon dolgozott, hogy megtalálja az érmét, amely időközben végigvándorolt Izrael, Jordánia és az Egyesült Királyság tiltott régiségpiacain is. 2017-ben az Egyesült Államokba került, ahol a Denverben tervezték aukcióra vinni.

Az IAA riasztotta az amerikai nyomozókat, a manhattani körzeti ügyészség régiségkereskedelmi egysége pedig öt ország informátorainak közreműködésével, valamint az európai és a közel-keleti hatóságok segítségével bírósági végzést szerzett a hazaszállítására.

2022, szept, 14