Végső búcsút vettünk Kálmán Tamás főkántortól

Csak egy temetésre került sor kedden a Kozma utcai zsidó temetőben, ahol családtagok, barátok, kollégák és hittestvérek vettek végső búcsút a tegnapi napon hirtelen elhunyt Kálmán Tamás főkántortól, a BZSH Chevra Kadisa igazgatójától.

A szertartáson Kardos Péter főrabbi emlékezett meg a nagyszerű emberről, aki egész életét a zsidó vallásnak, a magyar zsidóság segítésének szentelte.

Dr.Frölich Róbert országos főrabbi a megjelent gyászolók előtt elmondta, hogy nagyon rég érintette meg ennyire személyesen egy halálhír, mint amit elmúlt nap hallott. Kálmán Tamásról a főkántorról, a Bethlen téri zsinagóga elnökéről, a Chevra igazgatójáról mindenkinek csak a szép juthat eszébe, hiszen ő maga volt az az EMBER, csupa nagybetűvel.

A szertartás végén végső nyughelyére kísérték a megjelentek az egész életében nagy tiszteletben álló főkántort, ahol közösen mondták el a gyászolók káddisát is.

Főkántor Úr! Emléke legyen áldott!
ברוך דיין האמת

A temetés képei>>>


2022, aug, 23