Régészeti ásatásokba fogtak a Szamária területén fekvő Khirbet Tibnah-ban, ahol a feltételezések szerint a bibliai Józsué is élt, s ahol később eltemették – írja a The Jerusalem Post.
Az ásatást Dr. Dvir Raviv, valamint a Bar-Ilan Izraeli Tanulmányok és Régészeti Tanszékének régészhallgatói vezetik, izraeli és külföldi önkéntesek közreműködése mellett.
Khirbet Tibnah egy dombon található Szamária délnyugati részén, Shohámtól keletre.
Úgy vélik, hogy a hely egészen a bronzkortól az oszmán időszakig lakott volt. Ez pedig gazdag régészeti feltárásokkal kecsegteti a tudósokat.
A helyszínt Timnát-Hereszként, illetve Timnát-Széraként is azonosítják, amely városok a Józsué könyvében is szerepelnek; és ahol Józsué is élt, majd pedig eltemették. De a kutatók úgy gondolják, hogy Káleb – a kiküldött tizenkét kém egyikének – sírja is valahol a helyszínen lehet/lehetett.
A területet még az 1800-as években kezdték tüzetesebben átvizsgálni, és számos történelmi dokumentum tesz róla említést.
Az 1900-as években pedig a bibliai időkből, a Hasmoneus korból, illetve a római és az oszmán korszakból származó leletekre bukkantak a helyszínen.
Raviv még 2015-ben részletesen feltérképezte a környéket, és igyekezett behatárolni, merre húzódhatnak a sírok, valamint összegyűjtötte a kerámiatöredékeket egyéb leletekkel együtt.
De számba vette a temetkezésre használt barlangokat is, bizonyítva ezzel, hogy egykoron egy zsidó település működött a területen.