Mózes IV. könyvéből Slách-Löchá (שְׁלַח-לְךָ) hetiszakaszát olvassuk a zsinagógákban. Jelentése: “Küldjél, magadnak” kémeket, akik – ha nektek tetszik, felderítik Kánaán országát, melynek határához elérkeztek. A tizenkét törzs szerint egy-egy férfiú vett részt a műveletben, tízen a visszafordulást javasolták Egyiptomba, ketten, Józsué és Kalév, Mózes sógora, Mirjám férje, az út folytatása mellett foglalt állást. A gonosz közösségnek tehát tíz tagja volt, ezért minden imádkozásunknál tíz igaz ember alkot közösséget velük szemben. Az így összejött közösséget a “létszám”, azaz minján szóval nevezzük.
A Tórai olvasmány e hetiszakasszal válik drámaivá, mert a büntetés szerint minden 20 éven felüli férfi, aki Egyiptomból, a rabság házából kijött, de szívében szolga maradt, a pusztában kell, hogy befejezze életét. Sírt a nép akkor egész éjszaka feleslegesen, mondta az Ö…való, lesz idő, mikor sírni fogtok okkal. A hagyomány szerint az a nap Áb hó 9. volt. Évszázadokkal később időszámításunk előtt 586-ban és időszámításunk 70. évében ezen a naptári napon pusztult el a Szentély először is, másodszor is.
Mózes könyörgése után két fontos törvényt ír még le a szidra. Az asszonyoknak szóló parancsolatok között az egyik legfontosabb a tésztából vett Chale Ezt az adományt a papnak adták, akik megették. Ma ez a hagyomány megmaradt és két és fél liter lisztből egy tojásnyi mennyiséget különítenek el, melyet – ha mód van rá – elégetnek. A pénteki gyertyagyújtás a rituális fürdő mellett a Chále, az asszonyoknak szóló harmadik fontos parancs.
Szó van még a férfiemberek által hordott rojtokról, melyek héber neve Cicit szó számértéke 600, ehhez számoljuk az 5 csomót és nyolc szálat, így megkapjuk a 613. számot, amely a parancsolatok összege. A fehér rojtok figyelmeztetnek a parancsolatokra. Valamikor kék bíbor volt a rojtok színe, de mivel azt a puhatestű valószínűleg vízben élő állatkát a chalizont, melynek nedvéből a kék festéket nyerték, nem tudjuk beazonosítani, ezért maradunk a fehér színnél.